Bár a gyártók nagy része nem támogatja, hogy fegyverplatformmá alakítsák a termékeit, a lángszóróval felszerelt robotot nem fegyverként árulják, így minden rendben van vele.

Amikor a Boston Dynamics 2019-ben kereskedelmi forgalomba hozta a négylábú Spot robotokat, szigorú feltételeket szabott azok felhasználására, köztük azzal a kitétellel, hogy a gépek alkalmazásával nem lehet ártani az embereknek, így praktikusan fegyverekkel sem lehet felszerelni azokat. A Boston Dynamics tavaly öt másik gyártóval együtt kiadott egy nyilatkozatot is, amelyben vállalják az ilyen dolgok koráltozását, bár az aláírók között nem szerepelnek olyan jelentős piaci szereplők, mint például az amerikai Ghost Robotics. Utóbb pedig kiderült, hogy a szándéknyilatkozatok és az (ön)szabályozási kísérletek nem fognak senkit sem megakadályozni benne, hogy bármiből harci eszközt készítsenek.

A Throwflame nevű cég Thermonator nevű termékét sem fegyverként reklámozzák, bár ettől nem lesz kevésbé izgalmas a robotkutyára aggatott lángszóró 10 méteres körzetében tartózkodni. A Thermonator a Gizmodo riportja alapján valószínűleg a Unitree Go1 négylábú robotra épül, ami kisebb és könnyebb a Spotnál, de így is egy nagy csomó kamerát és érzékelőt tartalmaz, amelyek bizonyos szintű autonómiát tesznek számára lehetővé. A tetején pedig ott figyel egy lángszóró, melnek benzin-dízel keverékkel töltött üzemanyagtartálya 45 percen keresztül teszi lehetővé a begyújtott folyadék kifújását.

Elsőre sem tűnik jó ötletnek

Maga a Throwflame is leginkább kompakt lángszóróiról ismert, amelyek nyílt láng helyett nyomógombos plazma ívgyújtóval működnek, és ilyenekkel látják el a Thermonator robotokat is, több mint duplájára növelve azok 12 kilós tömegét, és így nyilván csökkentve az akku üzemidejét. Az eszközök szállítása valamikor az idei harmadik negyedévében indulhat meg, és azt még nem tudni ugyan, hogy mibe kerülnek majd a hiánypótló robotok, de a Unitree Go1-et jelenleg 2700 és 3500 dollár között árazzák a konfigurációtól függően, míg a Throwflame ARC lángszóróit 699-899 dolláros áron lehet megrendelni.
 


A kommentárok szerint a Spot sokkal megfelelőbb platfrormot biztosítana a szigorúan nem fegyverként reklámozott lángszórónak, de ott van egyrészt a Boston Dynamics fenti állásfoglalása, másrészt a Spot robotok 70 ezer dolláros árcédulája. Hogy mire lenne jó egy ilyen robot, azt tényleg csak találgatni lehet: írnak például filmezésről és különleges effektusokról, a gyártó oldalán pedig a sajátságos "on-demand tűz" meghatározás szerepel. Kérdés, hogy ha valamit nem fegyverként forgalmaznak, akkor az tényleg nem válhat szándékosan vagy véletlenül fegyverré. A Thermonator megjelenése mindenesetre jó hír lehet a biztosítási szakmának, és azt sem kell kitalálni, hogy idén miből legyenek az erdőtüzek.

Konzumer tech

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.