Megkezdi felhőből streamelt játékszolgáltatása tesztelését a Netflix. A cég által kiadott közlemény szerint a folyamat egyelőre csak nagyon szűk körre és területre terjed ki. A "mindenütt elérhető, zökkenőmentes szolgáltatás" elérését célzó bétateszt egy közelebbről meg nem határozott nagyságú felhasználói kört érint Kanadában és az Egyesült Királyságban.
A kiválasztott kevesek számítógépen, okostelefonon és bizonyos tévéken is kipróbálhatják, hol tart a Netflix a területen. A teszt mindössze két címre korlátozódik: az Oxenfree a Netflix saját játékstúdiójának alkotása, a Molehew's Mining Adventure pedig egy drágakőbányász arcade játék.
Számítógépen a játékok böngészőből lesznek elérhetők, az irányítás pedig billentyűzettel és egérrel történik. Tévés megjelenítés esetén viszont egy szó szerint kézenfekvő megoldást választott a cég, hiszen a kontroller ebben az esetben a felhasználó saját okostelefonja lesz.
A cég saját bevallása szerint is még nagyon az elején tart ennek az útnak, de reményeik szerint egyre több játékot egyre több eszközön tudnak majd ügyfeleik számára biztosítani. Ehhez azonban mindenképpen kell az, hogy a most beharangozott bétateszt sikeres legyen és az itt szerzett tapasztalatok támogassák a cég nagyobb léptékű törekvéseit a játékiparban.
Nem előzmény nélküli történet
A Netflix érdeklődése a játékipar iránt abszolút nem nevezhető frissnek: a cég a játékokkal elsőként mobil applikációk formájában kezdett kísérletezni még 2021 novemberében. A Netflix-hozzáféréssel rendelkezők számára ezek a címek teljesen ingyenesen elérhetők voltak, ám technikailag ugyanúgy működtek, mint bármelyik másik letölthető program.
A játékstreaming egy teljesen másik műfaj, ami nagyon komoly infrastrukturális hátteret, technikai felkészültséget igényel a szolgáltató részéről. Ennek jó része természetesen adott a Netflix esetében, ám a Google nagyon csúfos kudarccal végződő Stadia projektje a példa arra, hogy a technológiai szektor legnagyobb szereplői számára sem egyértelmű, merre vezet a sikerhez vezető út.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?