Piackutatási előrejelzések szerint idén már szerény mértékben nőhet az okostelefonok forgalma. A visszafogott lendület az elkövetkező pár évben is kitarthat.

Szinte tökéletesen lemásolta az ismert bibliai történetet az okostelefonos szektor. A szegmens az iPhone majd az androidos riválisok megjelenésével nagy lendülettel bővült, ám ennek a bőségnek 2017 környékén vége lett. Az IDC mérései alapján az elmúlt hét évben ugyanis csak egyszer nem csökkentek a szállítások (2020-ban, amikor a koronavírus megjelenése nem várt és kivételes lendületet adott az eladásoknak).

Amennyiben az amerikai piackutató nemrégiben kiadott szakértői előrejelzése pontosnak bizonyul, a szektor elérte az árok alját, és az elkövetkező időszakban ha lassan is, de kitartóan felfelé araszolhat. Az IDC idénre például 1,2 milliárd leszállított készülékkel számol, ami 2,8 százalékos éves bővülésnek felel meg. A várakozások szerint ez a néhány százalékosra tehető lendület 2028-ig töretlen lehet.
 

Az okostelefonos piac alakulása szállított mennyiség és átlagár szempontjából (Forrás: IDC)


A szerény, ám látható mértékű emelkedés mögött a fejlődő piacokban rejlő potenciál mellett két fontos tényezőt említ az elemzés. Az egyik az összecsukható kijelzővel szerelt modellek népszerűsége. Ezek a különleges mobilok egyelőre arányaiban eltörpülnek a teljes szektor forgalmához képest, de a 2024-re jósolt 25 millió darabos volumen 37 százalékos éves növekedésnek felel meg.

A másik, az előzőnél jelentősebb katalizátor a mesterséges intelligencia képességeit gyakorlati funkciók formájában közvetlenül kihasználó mobilok elszaporodása lesz. Az MI-képes telefonok első képviselőit már most is használják (elég csak a Samsung legújabb Galaxy termékcsaládjára gondolni), de az IDC várakozásai szerint ezek kínálata gyors bővülés előtt áll. Idén például már 170 millió ilyen modell találhat gazdára, amivel az MI-képes mobilok az okostelefonos piac 15 százalékát adnák.

Konzumer tech

Drága mulatság lehet, ha megborulnak a bevásárlást támogató MI-segédek

A nagy áruházláncok is egyre-másra vezetik be a mesterséges intelligenciára épülő vásárlási asszisztenseket, de már a legelején tisztázzák, hogy nem kívánnak felelősséget vállalni a megbízhatatlan technológia költséges tévedéseiért.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.