Lapértesülések szerint a kínai Shein startup legújabb befeketési körébe már 100 milliárd dolláros értékeléssel lehet beszállni.
Hirdetés
 

A Bloomberg értesülései szerint a Shein e-kereskedelmi cégnél éppen egy újabb, mintegy 1 milliárd dollár friss tőkét jelentő finanszírozási kört mérlegelnek, amelynek érdekessége, hogy nagyjából 100 milliárd dolláros cégértékelés mellett történhet meg. Amennyiben ez tényleg megvalósül a kínai vállalkozás a világ harmadik legértékesebb startupja lenne a szintén kínai ByteDance és az amerikai SpaceX mögött. A beszámoló ugyanakkor megemlíti azt is, hogy a részletek még változóban vannak.

A 2008-ban alapított Shein értéke ezzel hatalmasat ugrana a legutóbbi tavaly novemberi 30 milliárdos szinthez képest. Az olcsó divatcikkeket, kiegészítőket és kozmetikai termékeket kínáló vállalkozás lendületét jól mutatja, hogy 2020-ban zsinórban a hetedik olyan évet zárták, amikor sikerült minimum megduplázni a korábbi forgalmat. Minderre pedig csak ráerősített a világjárvány, amiből online kereskedőként látványosan profitált a cég.

A jelenleg több mint 150 országban 600 ezer különöböző terméket kínáló Shein menetelését az sem tudta megtörni, hogy a világ egyik legjelentősebb piacán, Indiában a hatóságok betiltották az alkalmazását, mivel a két ország között egy határincidenst követően kiéleződött a viszony.

A kínai cég az adózási kiskapukat kihasználva és a politikai tankcsapdákat kerülgetve azonban egyelőre kiválóan szerepel az Egyesült Államokban. A sikert szemléletesen példázza az is, hogy a Shein-app tavaly tavasszal mind az iOS-, mind az Android-felhasználók körében első helyen végzett a legnépszerűbb vásárlási alkalmazások toplistáján.

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.