Már a Google-nek is feltűnt, hogy milyen gyorsan rohad szét a nyílt internet
A vállalat a jelek szerint nem teljesen ugyanazt az álláspontot képviseli PR-kommunikációjában és a bíróság előtti kényszerű fellépései során.
MI: zárkóznak a kínaiak, Amerika a hi-tech csipekkel billentené meg a pályát
Az SAMP riportja alapján Kína lemaradása már nem években, csak hónapokban mérhető a mesterségesintelligencia-versenyben, de már az amerikai kormányzat is tervezi az ellentámadást.
Biztonsági oldalon üt vissza a kódolási asszisztensek használata
Gyorsan beépültek a vállalati folyamatokban az MI-alapú kódolási eszközök. Talán túl gyorsan is…
Erős nemzetközi részvétellel startolhat el a nemzeti MI-kutatóközpont
A HUN-REN vezérigazgatója által bejelentett projekt már a megvalósítási szakasznál tart, és a remények szerint a központban jövőre el is kezdődhetnek a technológiával kapcsolatos kutatások.
Rendületlenül hisz az MI-telefonokban a Gartner
A piackutató szerint az okostelefonok sokkal alkalmasabbak a nagy nyelvi modellekben rejlő képességek kihasználására, mint az egyelőre nem szétkapkodott AI PC-k.
Milliárd eurós lökést kap Európa legértékesebb MI-vállalata
A holland ASML 1,3 milliárd eurót tol a francia Mistralba, amit a kommentárok jelentős lépésnek neveznek az európai MI-technológiai önállóság felé vezető hosszú úton.
Egy szupervékony modell vitte a hátán az Apple őszi termékshow-ját
Bejöttek a korábbi pletykák, az iPhone 17 Air tényleg a cég legvékonyabb okostelefonjaként érkezik a boltokba. A tavalyi kollekciót váltó új generációs mobiloknál viszont inkább csak apróbb fejlesztések történtek.
Lehet, hogy már finoman ráléptek a fékre a vállalati ügyfelek az MI-piacon
A tengerentúlon a mesterségesintelligencia-bevezetések aránya éppen a legnagyobb vállalati ügyfelek körében mutat csökkenő tendenciát, ami nem a legjobb hír a fenntartható üzleti modellt kergető MI-fejlesztőknek.
Másfélszeresére ugrott egy cég árfolyama egyetlen Microsofttal kötött üzlettől
Na persze nem akármilyen megállapodásról van szó. Az MI-algoritmusok fejlesztésének és futtatásának infrastrukturális hátteret adó Nebius Group akár közel 20 milliárd dollárnyi megrendeléshez juthat több év alatt.
Keresik a legjobb hazai MI-megoldásokat
A STRIX Award kiírói egyaránt várják a nagyvállalatok, a kkv-k és a közszféra szervezeteinél sikerrel bevezetett MI-projektekről szóló esettanulmányokat.

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.