Hagyjuk a Marsot, Elon Musk mégis inkább a Holdat lakná be
Korábban a Holdra szállást csak a Mars-missziót hátráltató dolognak minősítette, most a tőzsdére készülő SpaceX-szel együtt áll be fő finanszírozója, az amerikai kormányzat tervei mögé.
A Trump-kormányzat nem tett le róla, hogy einstandolja a tajvani csipgyártást
Akár szét is vámolnák azokat a termékeket, amelyeket máshonnan ők maguk sem tudnak beszerezni, a tajvaniak viszont így sem kívánják Amerikába költöztetni csúcstechnológiás félvezetőipari kapacitásaik jelentős részét.
Az ejtőernyő mindig a végén hiányzik igazán
A PMI Budapest, Magyar Tagozat májusban rendezi meg az Art of Projects szakmai konferenciát. A rendezvény kapcsán rövid írásokban foglalkozunk a projektmenedzsment szakma újdonságaival. Az első téma: mit gondolunk ma a projekttervezésről?
Valóban elhozza a vibe kódolás korát a Claude Opus 4.6?
Claude-ot Claude-dal építünk, olvasható az Athropic bejelentésében, melyben az Opus 4.6 modelljük főbb újdonságait dicsérik.
Az MI valódi embereket bérelhet lótifutinak egy új szolgáltatásban
A feladataikat emberi beavatkozás nélkül végző MI-ügynökök egyelőre tehetetlenek, ha valamihez fizikai fellépésre is szükségük lenne. Egy újabb disztópikus ötlet azonban ezen a ponton is átlendítheti őket.
Az Amazon laza 200 milliárddal pumpálja tovább az MI-buborékot
A vállalt vezérigazgatója szerint persze szó sincs hazardírozásról, mert ez az őrült összegű befektetés bizonyosan termőre fordul. A tőzsdét nem sikerült meggyőznie.
Robotzsaru helyett egyelőre drónokkal kell beérnie Detroitnak
A legendás disztópikus film színhelyéül szolgáló város egyik külterületén állnak rendőri szolgálatba az előretolt megfigyelőként funkcionáló drónok.
Tövig nyomják az MI-pedált a Google-nél
A keresőóriás anyavállalata rekordbevétellel zárta a tavalyi évet. Ezen felbuzdulva pedig idén már a világ pénzénél is többet szánnak adatközponti fejlesztésekre.
Bátor vagy, és futtatod az OpenClaw-t? Akkor ez is jusson eszedbe
A robusztus kontrollokkal rendelkező vállalati MI-ügynökökkel ellentétben az OpenClaw működése alapértelmezés szerint bizonytalan, és nem biztosítja a magas jogosultságok felügyeletét.
Az állam digitalizálásában a legjobbak között vagyunk
Magyarország öt év alatt 28 helyet javított a Világbank GovTech Maturity Index rangsorában. Biztos a pozíciója a legfejlettebb országok között.
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.