Globálisan lehetetlenítené el a botneteket az IBM Quad9
A Kék Óriás DNS rendszere a jelszóhalász támadásokkal szemben is fokozott hatékonyságot ígér.
Állva hagyta a Tencent a Zuckerberg-birodalmat
Kína (és Ázsia) legértékesebb cége kiváló formában van, aminek köszönhetően értéke tegnap a szintén nem túl visszafogottan hízó Facebookét is meghaladta.
Keselyűk kerülgetik a levegőért kapkodó Toshibát
A japán vállalatnak bőven akadt gondja az elmúlt években. Egy kis pénzhez most ugyan hozzájutottak, de nem lehetetlen, hogy újabb részlegektől kell majd megválniuk. A PC-kre például több jelölt is akad.
Így szivárog be a gazdaságba a blockchain technológia
Ehhez is a felhőszolgáltatások adják a nagy lökést, teret adva a kísérletezéshez.
A robotok nem csak elveszik a munkát, de adnak helyette újat is
Az automatizáció fejlődése sok hagyományos munkakört tehet zárójelbe, ugyanakkor a megváltozott technológiai környezet egy sor, akár még ma is sci-finek tűnő állást kreálhat.
Tengernyi Volvóból lesz önvezető Uber-flotta
Úgy tűnik, jól működik az egy ideje futó közös tesztüzem. Az amerikai cég néhány éven belül 24 ezer autót rendelhet a svédektől.
Az online kereskedők nem kinyírni, hanem átalakítani akarják a fizikai boltokat
Az Alibaba megint bevásárolta magát egy áruházláncba, ezúttal 760 milliárd forintnak megfelelő értékben.
Megéri jelszavakat vásárolni a feketepiacon
A Google állítása szerint az ellopott és illegálisan eladásra kínált online azonosító információk körülbelül negyede tényleg működik.
Mérhető is, hogy a nőknek jobb érzékük van a digitális technológiához
Egy friss tanulmány szerint átlagosan jobb képességekkel bírnak a tech vonalon a férfiaknál, de ez semmit sem változtat azon, hogy a nők alulreprezentáltak a szakmában.
Agilis módszerek a szolgáltatásmenedzsmentben
Számos szervezet hozott olyan stratégiai döntést, hogy mindent agilis módszerek alapján kell csinálni. Az a felismerés indokolta ezt, hogy az elégedett ügyfelek és egy működő végtermék fontosabbak, mint a folyamatok vagy szerződések. Értelemszerűen a szolgáltatásmenedzsment területén ez különösen lényeges. Benno Richters (TOPdesk) írása. (x)
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.