Konzumer tech
Ebből az okostelefonból fogyott a legtöbb tavaly
A Counterpoint elemzői minden évben elkészítik a legkelendőbb mobilok 10-es listáját. Ezen hagyományosan az Apple és a Samsung modelljei osztoznak, és ez idén sem volt másként.
Tényleg érdemes udvariaskodni a mesterséges intelligenciával?
Van olyan kutatás, amely szerint az udvariatlan parancsok jobb minőségű kimeneteket eredményeznek, mások szerint pedig a túlzott udvariaskodás megy a válaszok pontosságának kárára.
Kevesebb appot töltöttünk le, de sokkal többet fizettünk értük 2025-ben
A mobilos alkalmazások letöltéseinek száma már évek óta csökken, az Appfigures éves jelentéséből azonban kiderül, hogy az alkalmazások így is egyre több bevételt termelnek.
Megtolták az ünnepi szezont a PC-gyártók
A vártnál is erősebb utolsó negyedévet zárt a személyi számítógépek szegmense, ahol éves szinten is erőteljes növekedést hozott 2025. Idén azonban már nem ennyire fényesek a kilátások.
Itthon is egyre fiatalabban lesznek a gyerekekből digitális felhasználók
Az NMHH 2017 óta vizsgálja a fiatalok médiahasználati szokásait. A legfrissebb jelentés szerint manapság már az sem számít kirívó különlegességnek, ha egy óvodásnak saját mobilja van.
Negyedikre sem jött össze a Trumpok aranyszínű okostelefonja
A 2025 júniusa óta működő Trump Mobile már sokadszor passzolja a T1 néven hirdetett, 500 dolláros "csúcstelefon" megjelenését, amire azért szorgalmasan gyűjti az előrendeléseket.
A két óriás vitte a vállán az okostelefonos piacot
Az előzetes adatok alapján az Apple és a Samsung növekvő szállításai kellettek ahhoz, hogy a mobiltelefonos szektor pozitívban zárja 2025-öt.
Viszlát, bifokális: a szemmozgás alapján állítja a fókuszt az új szuperszemüveg
Az IXI modellje úgy néz ki és olyan könnyű, mint a hagyományos szemüvegek, de azoknál sokkal természetesebb használati élményt ígér.
Ingyenessé tett MI-funkciókat kapnak a Gmail-felhasználók
A Google szerint a levelezés ma már nem olyan, mint régen, ezért azokon is segít majd a vállalat MI-modellje, akik eddig ezért nem voltak hajlandók fizetni.
A mobilnetezés mellett a tévézésbe is belehúztunk az ünnepek alatt
Az elmúlt év utolsó napjaiban rekordszinten pörgött a mobilos adatforgalom, amelynek harmada már 5G-s hálózaton bonyolódott – derül ki a Yettel évzáró összesítéséből.

 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.