Lassan véget ér az átmeneti időszak és a Microsoft véglegesíti a mobilkészülékek elnevezését. A Nokia mobilos divíziójának felvásárlása óta a vásárlóknak, de még inkább magának az MS-nek is problémát okozott, hogy pontosan milyen néven illessék a Lumia készülékeket. A GeekOnGadgets-hez eljutott, feltehetően belsős tájékoztató anyag szerint ez év végére végre letisztulnak a dolgok, és a Nokia név végleg eltűnik a mobilokról.
Marad szimplán a Lumia
A Microsoft az üzlet keretén belül megkötött szerződések alapján egyébként minden további nélkül használhatná a finnek nevét, de érthető módon az amerikaiak igyekeznek minél előbb szabadulni ettől a helyzettől. Az elcsípett tájékoztató egyértelműen jelzi, hogy a karácsonyi időszakban már szimplán Lumia néven fognak futni a telefonok, ami azt jelenti, hogy a berlini IFA ideje alatt bemutatott Lumia 730/830 mobilok voltak az utolsók, amelyek előtt még ott szerepelt a Nokia.

Ezen kívül a dokumentum arra is utal, hogy a közeli jövőben a Windows Phone operációs rendszer elnevezése is megváltozik, lerövidül. Ez nemes egyszerűséggel azt jelenti, hogy a Phone szó lekerül róla, így a hirdetéseken, marketing anyagokban a mobilos rendszer is Windows lesz, ahogy egyébként az összes egyéb készüléken is ezt a stratégiát követi majd a Microsoft.
Ez beillik a vállalat azon elképzelésébe, amit a vezérigazgató, Satya Nadella osztott meg a világgal a legutóbbi pénzügyi jelentés közzétételekor: e szerint „a Windows következő verzióját a háromból egyetlen, az összes kijelzőre megfelelően optimalizált, egységesített operációs rendszerré fogjuk átalakítani”.
Csak a baj van a nevekkel
A mondat alaposan megkavart mindenkit, miközben „mindössze” annyiról van szó, hogy az alapokat a Windows közös és egyetlen magja, az NT core alkotja, erre épülnek rá az operációs rendszer többi, már az egyes eszközökre, platformokra jellemző rétegei, felhasználói felületei.
A mobilok névhasználatával kapcsolatban már közvetlenül a felvásárlás bejelentése után is sok volt a kérdés, így akkor Stephen Elop igazított el mindenkit: a Microsoft Mobile elnevezéssel csak azt a céget illetik, amelyet a jogi folyamatok és a felvásárlás idejére hoztak létre, vagyis ez nem egy márkanév. A Nokia nevet egyébként egy bizonyos ideig használhatja a Microsoft a mobiltermékei részére, de hosszú távon feltétlenül új névre lesz szükség a készülékek számára.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak