A Gartner előrejelzése szerint idén már 108 millió ember használja a mobilos fizetés valamilyen formáját, vagyis másfélszer annyi, mint 2009-ben. A látványos növekedés ellenére ez még mindig csak a mobiltelefonnal rendelkezők bő 2 százaléka.
Hirdetés
 
A piackutató a tavalyi 70,2 millió felhasználó után 108,6 millióra teszi az idén mobil fizetést igénybe vevők számát világszerte, ami 54,5 százalékos éves növekedést jelent. A növekedés motorja Ázsia, Kelet-Európa, a Közel-Kelet és Afrika, míg Nyugat-Európa és Észak-Amerika egyelőre lassan barátkozik a mobil fizetési megoldásokkal. Ez elsősorban az ottani pénzügyi szolgáltatások széles választékának köszönhető, míg a fejlődő piacokon a mobiltelefon olyan alapvető eszköznek számít, amihez általában megfelelő szolgáltatások és azokat fenntartó ökoszisztéma társul.

A fejlett országokban egyelőre megjósolhatatlan, mi lesz a fejlődés iránya – állítja a Gartner kutatását vezető Sandy Shen. Ezeken a piacokon önmagában még nem jelent előrelépést, ha a felhasználóknak lehetővé teszik a mobilos fizetést; érdemesebb a már kialakult infrastruktúrára és fogyasztói magatartásra alapozni, hogy a vásárlók mindig azt a fizetési formát vehessék igénybe, amelyre éppen szükségük van. Míg az ázsiai-óceániai régió a mobiltelefon-használók 2,6 százalékával, vagyis több mint 62 millió emberrel vezet az EMEA régió (2,1 százalék, 27 millió felhasználó) előtt, Észak-Amerikában csupán a mobilosok 1,1 százaléka, 3,5 millió ember él a mobil fizetés lehetőségével.

Nem (csak) a felhasználókon múlik | A fejlődő országokban a mobil fizetés azért különösen népszerű, mert a lakosság jó része nem fér hozzá sem az általunk megszokott banki infrastruktúrához, és számítógéppel sem rendelkezik. Ezzel szemben a mobiltelefon alapvető eszköznek számít, és a szabályozás is meglepően szigorú ezen a területen, ami a felhasználók védelmét és a törvénytelen pénzügyi tranzakciókat illeti. A szolgáltatások igénybe vételének leggyakoribb formája a mai napig a jól bejáratott, egyszerű SMS-technológia, ami egyébként nem csak a fejlődő piacokra, de a fejlett országokra is igaz.

A Gartner jelentésének érdekes megállapítása, hogy a pénzintézetek még mindig nem látnak lehetőséget az NFC technológiában, ami pedig a felhasználók kényelmén túl a mobilszolgáltatókkal és más gazdasági szereplőkkel is komplex üzleti lehetőségeket tartogat. Sandy Shen szerint a fejlődő piacok ideális terepet jelentenének, hogy teszteljék a különféle szolgáltatások összehangolásának lehetőségeit. Ugyanígy a megoldásszállítók is biztosíthatnák a platformok rugalmasságát, hogy azok a bank vagy a mobilszolgáltató rendszerével is együttműködjenek, és testre szabhatók legyenek a lokális bevezetések során.

A Gartner összeállításából kiderül: nem teljesen érthető, hogy a pénzintézetek miért nem sorakoznak fel erőteljesebben a mobil fizetési megoldások mögött. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy ezen a módon könnyebben érhetnék el mindazokat, akik nehezen férnek hozzá a hagyományos infrastruktúrához és a hozzá kötött banki szolgáltatásokhoz. A mobilszolgáltatókkal társulva könnyedén meglovagolhatnák azok márkaismertségét és területi lefedettségét; ugyanígy felhasználhatnák a nagyobb viszonteladók és online kereskedők tapasztalatait a vásárlási és fizetési szokásokat illetően.

A Digitális Szuverenitás elmélete és gyakorlati kudarca

Az Európai Unió Digitális Szuverenitásának strukturális ellentmondásai és technológiai függőségei a 2025-2026-os geopolitikai térben. Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő véleménye.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.