Mark Zuckerberg bemutatta, hogy a Facebook miként veszi át a hatalmat az androidos mobilokon.
Igaznak bizonyultak a pletykák és a Facebook nem egy saját maga által gyártott mobillal, hanem egy androidos alkalmazással állt elő. Zuckerberg tegnap leleplezte a Facebook Home appot, ami egy úgynevezett Launcher, így alkalmas arra, hogy az eredeti androidos kezelőfelületet teljesen eltüntesse a felhasználó szeme elöl. Mindezt egy új HTC készüléken mutatták be, ami az alkalmazással együtt április 12-től lesz kapható.

Home, Facebook Home  A Facebook logikáját tökéletesen alátámasztja az összes felmérés és statisztika: a mobilokra telepített alkalmazások közül a Facebook appot használjuk a leggyakrabban, olyannyira, hogy azt csak a játékok képesek megelőzni. Ez azt is jelenti, hogy a közösségi oldal látogatói már nagyobb számban érkeznek mobilról, mint számítógépekről, így a Facebook megpróbálja ezeket az embereket még jobban elmeríteni a közösségi kapcsolattartás világában. Ezt szolgálja az egyelőre kizárólag Androidra tervezett Facebook Home, ami már a telefon kézbevételekor az ismerőseink állapotfrissítéseivel nyit.



Két érintéssel lájkolhatunk, egy érintéssel kommentelhetünk

A Facebook Home telepítése után a korábban használt kezelőfelületet eltűnik, helyette elsősorban a Facebook alkalmazásai, beállításai fogadnak bennünket. A nyitóképernyőn a háttérben, a kijelzőt teljes mértékben kitöltve ismerőseink legfrissebb bejegyzései láthatók, amelyek között jobbra-balra lapozhatunk. Alul egy buborék formájában saját profilképünk segítségével juthatunk további lehetőségekhez: ennek elhúzásával indíthatjuk az Instagramot, a Messengert (Facebook chat), vagy nézhetjük meg az alkalmazásaink listáját. 

First come First  Ezen a felületen a felső sorban máris készíthetünk bejegyzést, tölthetünk fel fotót, vagy éppen bejelentkezhetünk valahova, vagyis a FB Home tálcán kínálja fel szinte mindenhol a közösségi aktivitást. Hogy még véletlenül se maradjunk le semmiről, az ismerőseink chat üzenetei egy kis buborékban (Chat Head) ugranak be a kijelző széléről, és ez akkor is megtörténik, ha éppen zenét hallgatunk, vagy böngészünk. A buborék addig vár a kijelző szélén, míg nem foglalkozunk vele, ha pedig egyszerre több beszélgetést is folytatunk, akkor olyan sorrendbe rendezhetjük őket, ahogy jól esik.



HTC First: első lesz a sorban

Előre telepítve elsőként a HTC First készülékén lesz elérhető a Facebook Home, ami április 12-én jelenik meg az USA-ban (az AT&T exkluzivitásával) és 99 dollárba fog kerülni. A mobil közepes hardveres képességekkel (4,3 colos, 720p kijelző, 1,4 GHz-es, dupla magos, Qualcomm Snapdragon 400 processzor, 16 GB háttértár, 1 GB RAM, Android 4.1) és több színben érkezik, vagyis elsősorban a fiatalokra lőnek vele.

Április 12-től azonban nem csak a HTC First tulajdonosai merülhetnek el a Facebook Home világában, mivel az ingyenes alkalmazás több csúcskészülékre is letölthetővé válik. Ezek első körben a HTC One X, a HTC One X+, a Samsung Galaxy S III és a Samsung Galaxy Note II; hogy később hogyan bővül a telefonok sora, azt egyelőre nem lehet tudni.

A Facebook beköltözik az Androidba 
Terjeszkedik a mobilos Facebook telefonálás
Nagyobb, szebb, színesebb: megújul a Facebook 

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.