Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.

Komoly mérföldkőhöz érkezhet a turizmus annak a júniusban bejelentett kínai kezdeményezésnek köszönhetően, amelynek célja egy teljességgel automatizált, robotok által működtetett hotel beindítása. A projekt technológiai hátterét a robotikai megoldások széles körét fejlesztő Pudu Robotics adja, míg a kormányzati támogatást a helyi turisztika felvirágoztatásáért felelős állami cég biztosítja.

A kínai Szilícium-völgyként is emlegetett Sencsen abszolút megfelelő helyszínnek ígérkezik a megvalósításhoz. A bejelentéskor kiadott közlemény alapján a már most is létező high-tech hotelekhez képest ez a projekt kiterjedtségben tud majd forradalmit mutatni, köszönhetően mindent lefedő automatizációs rendszerének.

Mint egy jól olajozott gépezet

Ma már itthon sem példa nélküli, hogy egy szálloda éttermében felbukkan néhány tálcák visszavételére alkalmas önjáró gép, vagy hogy a bejelentkező pult mellett egy humanoid robot üdvözöli az érkezőket. A kínai projekt azonban tényleg maximálisra tekeri fel a robotizációt és minden feladatot gépekre fognak bízni.

Így például az automatikus bejelentkezés után teherhordó robotok cipelik a nehezebb bőröndöket. Mobilon leadható lesz a szobaszervizes rendelés, mint ahogy így intézhető az éttermi kiszolgálás is. A takarítás sem merül ki a robotporszívókban, a szállodai tartózkodáskor keletkező szeméttől és hulladéktól MI-vel turbózott gépek szabadítják meg a szobákat. A biztonságról ugyancsak automatikus biztonsági rendszerek és robotjárőrök gondoskodnak, mint ahogy a vendégek szórakoztatására is megvannak már a megfelelő modellek.
 


A gépesített csapatot a Pudu MI-platformja köti össze és koordinálja. A kiadott közlemény szerint "ez az architektúra lehetővé teszi, hogy különböző fizikai formájú és feladatkörű robotok egy közös intelligencia-keretrendszerből működjenek". A vállalat hozzátette, olyan szállodát akarnak létrehozni, ahol "a recepciós robotok képesek megérteni a gesztusokat és a társas interakciókat, a kiszállító robotok önállóan optimalizálják az útvonalakat, a takarítórobotok pedig dinamikusan alkalmazkodnak a változó környezethez".

Az összesen 44 luxusszobával rendelkező létesítmény a tervek szerint tesztüzemként már idén megkezdené a működést, míg a tényleges megnyitóra valamikor 2027-ben kerülhet sor.

Kínában szorgosan robotolnak 

Kína az utóbbi időben egyértelműen vezető szerepre tör a robotikai fejlesztésekben. Ezzel kapcsolatban már az Egyesült Államokban is megkongatták a vészharangot, mert miközben látványos ötletekkel házaló startupokból Dunát lehet rekeszteni a nyugati féltekén, Kínában inkább a tényleges gyártásra koncentrálnak.

A kínai gyártók a jelek szerint nem csupán az amúgy is jelentős és folyamatosan bővülő belső keresletet igyekeznek lefedni. A kínai vámhatóság idei első négy hónapra vonatkozó adatai szerint az ország rekordmennyiségű, 8,14 millió darab különböző típusú robotot exportált, amelyek értéke megközelítette a 15,8 milliárd jüant. Az összértékből ugyanakkor az is kitűnik, hogy a külföldi szállítások javarésze egyszerűbb modellekből áll, hiszen az értékesítés átlagára átszámítva nem éri el a 300 dollárt sem.

Mobilitás

Washington meggondolta magát: mégis exportálhatók az Anthropic csúcsmodelljei

Az MI-fejlesztő zászlóshajó modelljeinek külföldi értékesítését pár hete korlátozta az amerikai kormányzat, de a jelek szerint sikerült megnyugtató válaszokat adni a nemzetbiztonsági aggályokra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.