Pár éve még a fogalom sem volt ismert, majd az email-küldözgetéstől hihetetlen sebességgel jutottunk el az okostelefonok világában a nagyfelbontású videók megosztásáig, a geolokációig és a kiterjesztett valóságig. Mi jöhet még?
Gyakori poénforrás, miszerint az okostelefonok hirdetésekor mindenképpen érdemes valahol kiemelni, hogy telefonálásra is alkalmasak: az újabbnál újabb funkciók mellett ugyanis már-már mellékesnek hangzik a készülék eredeti célja. Persze száz százalékosan nem is lehet előre megmondani, milyen funkciókkal és külső tulajdonságokkal bír majd egy 5-10 év múlva megjelenő készülék, ám a jelenlegi trendek alapján el lehet gondolkozni a lehetőségeken.


A Philips koncepciója szerint így nézhet majd ki egy telefon pár év múlva

Négy hüvelyk Bár a mobiltelefonok fejlődése során egy ideig a miniatürizálás volt a legjellemzőbb trend, az angol PC World összeállítása szerint az okostelefonok terén már megszületett az elkövetkező évek kvázi-szabványa. Ramon Llamas, az IDC mobil technológiákkal foglalkozó kutatási vezetője szerint a legtöbb okostelefon megmarad a 3,7 - 4,3 hüvelyk képátlójú kijelzőknél. Maguk a készülékek esetleg vékonyabbak és könnyebbek lehetnek, de a kijelzőméret miatt ebben a szegmensben nem lesz jellemző a miniatürizálás.

A tabletek megjelenésével viszont nagyjából egyértelművé vált, hogy a 4,3 hüvelyk fölé már nem terveznek telefont: akinek ennél nagyobb kijelzőjű mobileszközre van szüksége, az táblagépet (is) használ. A méret megtartása mellett viszont előjöhetnek igazán innovatív ötletek is, mint amilyet például az Egyesült Államokban megjelent Kyocera Echo próbált megvalósítani.

Az androidos készülék a Nintendo DS kézi játékkonzolhoz hasonlóan kihajtható, két képernyős módon próbálja a telefon teljes méretének növelése nélkül kiterjeszteni a kijelző méretét. Sajnos ez a telefon még nem aratott átütő sikert, főképp azért, mert a két képernyő kezelése a gyakorlatban még nem sikerült tökéletesre. Llamas szerint azonban várható, hogy ehhez hasonló hibridekből még lesz egy pár a közeljövőben.


A két képernyős Kyocera Echo: az ötlet jó, de még nem az igazi

A kijelzők fejlődésére kihathat az e-papír egyre jobban kezelhető (és megfizethető) változatainak megjelenése is. Koncepció szintjén már léteznek olyan elképzelések, ahol egy okostelefon egyik oldalán a mostanában megszokott LCD vagy OLED kijelzőt találunk a hagyományos alkalmazások kezelésére, a hátoldal viszont vékony és kontrasztos e-papír lesz, amellyel digitális könyveket és újságokat olvashatunk szembántalmak nélkül, a legnagyobb napsütés mellett is.


E-papír a hátoldalon: még ez a modell is csak koncepció szintjén létezik

A telefon öltöztet Egy másik érdekes és logikus szempont a jövőbeni fejlesztések során a mobilok fizikai megjelenésével és használatával kapcsolatos. A jelenlegi forma - tehát a nyújtott téglatest, melynek a felső részén a fülre helyezhető hangszóró, alul pedig a száj felé állított mikrofon található - valahol még mindig a klasszikus telefonok kagyló alakú formájának folyománya. Az IDC szakértője szerint a hardveres megkötések elmúltak és többféle kiegészítő is segíthet abban, hogy ezt a formát bizonyos esetekben elhagyhassák a tervezők, így egyre több "viselhető" készülék jelenhet meg.

Akár olyan telefonok is érkezhetnek, amelyeket különféle alakúra hajtogathatunk: a karunkra tekerve egyfajta intelligens óraként működhetnek, majd széthajtva nagyobb kijelzővel és virtuális billentyűzettel dolgozhatunk, végül máshogy összehajtva a zsebünkbe tehető. Jó példa erre a Nokia egyik koncepciója, a Morph, amelyet a Cambridge-i Nanotudományi Központtal közösen fejlesztettek ki: a tervek szerint egy ilyen telefon a nanotechnológiai ismeretek felhasználásával egyfajta háromdimenziós legóként épülhet fel, és még maga a kijelző is hajlítható vagy összehajtható lehet.


Nokia Morph: ilyen telefonról álmodoznak Finnországban

A HP az Arizonai Egyetemmel közösen már 2008-ban bemutatta egy elérhető árú, hajlítható elektronikus kijelző prototípusát. A műanyagból készülő megoldás papírszerűen meghajlítható, könnyű és eközben ellenálló, épp ezért az esetleges sorozatgyártás pont a mobil eszközök számára lehet kifejezetten hasznos.

A telefon jobban tudja A funkciók és szoftveres lehetőségek terén is egyre nagyobb a lehetőségek tára. Manapság rohamosan terjed az érintés nélküli fizetést lehetővé tevő NFC technológia, amely a következő Android verzióban még többre lesz képes. Az Ice Cream Sandwich kódnevű Androidban az NFC-t egy úgynevezett "nulla kattintásos kapcsolat" irányába viszik el, ahol két NFC-képes eszközt egymás mellé téve akár felhasználói beavatkozás nélküli folyamatok is elindulhatnak. Beállíthatjuk például telefonunkat úgy, hogy egy új ismerősünk készülékéhez közel helyezve automatikusan kicseréljük elérhetőségeinket, megoszthatjuk kedvenc weboldalainkat vagy bármilyen más tartalmat mindenféle speciális alkalmazás használata nélkül.

A kiterjesztett valóságban szintén hatalmas lehetőségek vannak, az eddig megjelent  és fejlesztés alatt álló alkalmazások (például a valós képet közvetítő böngészők) csupán a technológia alapjai. Llamas szerint a manapság még csak kis hatékonysággal működő vizuális keresés teljesen általánossá válik majd: nem lesz "divat" többé keresőszavakat bepötyögni, csak ráirányítjuk a kamerát egy tárgyra vagy épp személyre, és máris megkapjuk a kapcsolódó weboldalakat és egyéb adatokat.


Kiterjesztett valóság: még van hová kiterjednie

A helymeghatározással kapcsolatos funkciók is most válhatnak igazán okossá: egy mozihoz érkezve a telefon nem csak azt mondhatja meg, merre vannak a pénztárak, de azt is előre közölheti, mekkora sor áll ott és mennyi jegy van még szabadon. Már olyan felhasználási módokra is folynak kutatások, amelyek a felhasználónak beavatkozás nélkül is segíthetnek a navigációban: egy irányított mesterséges intelligencia segítségével a telefon a megkérdezésünk nélkül is átirányíthat egy másik útvonalra annak ellenére, hogy induláskor nem ezt az irányt állítottuk be.

A Google kivégezte a navigációs versenytársakat
Jövőkutatás: 10 újdonság 10 év múlva - 1. rész / 2. rész
Mindent tud az új papírtelefon

Mini izomkolosszusok Ahogy a funkciók és a forma tekintetében, úgy a belső erőforrások szintjén is nagy változások várhatóak. A processzorok sebessége és ereje egyre nő, a nagy gyártók mindegyike komoly fejlesztéseket tervez. A Qualcomm nemrég jelentette be, hogy 2,5 gigahertzes, négymagos mobilprocesszorait már 2012 elején a készülékgyártók rendelkezésére bocsáthatja. Ezeken a system-on-a-chip (SoC) rendszerű lapkákon egybeforr a WiFi, Bluetooth, FM rádió, az NFC és a sztereoszkopikus 3D, valamint a negyedik generációs mobilhálózatok támogatása.

Az Nvidia szintén bemutatta már a képregényes szuperhősökről elnevezett Tegra chipek útitervét. A 2012-ben megjelenő, szintén SoC rendszerű Kal-El a tervek szerint ötször gyorsabb lesz, mint a jelenlegi csúcsot képviselő, kétmagos Tegra 2. A következő generáció neve Wayne lesz, itt már tízszeres lesz a gyorsulás a Tegra 2-höz képest, a Logan már 50-szeres gyorsulást ígér, végül pedig a 2014-ben várható Stark esetében már 75-szörös lesz a szorzó.


Már a következő generáció is brutális képességeket ígér

A szakértők szerint az egyetlen terület, amelyben egyelőre nem látszik igazán nagy fejlődés, a telefonok áramellátása. Az egyre funkciógazdagabb és izmosabb készülékek energiáját továbbra is nagyjából ugyanolyan akkumulátorok adják, mint öt éve: a kapacitás és a hatékonyság csak alig észrevehetően nőtt, a technológia pedig szinte változatlan. Egy átlagos okostelefont sajnos átlagosan naponta kell ráültetni egy töltőre, így viszont a "mobil" jelző egyre kevésbé értelmezhető.

Az áramellátással kapcsolatos legújabb technológiák terén még csak kísérleti stádiumban folynak fejlesztések: van példa többek között víz alapú akkura is, az alternatív módszerek közül azonban egyik sem használható még a gyakorlatban a méretbeli vagy épp a kapacitást érintő problémák miatt. Ezen a téren egyelőre a gyorsabb és ötletesebb töltők jelenthetnek megoldást: a csatlakozók és töltési jellemzők szabványosításával, valamint a vezeték nélküli töltők elterjedésében bízhat mindenki, akinek egy telefonban egyszerre fontos az erő és a "kitartás".

Iráni és orosz hekkerek zsonglőrködnek az amerikai választók adataival

Erős aktivitásba kezdtek az amerikai választások előtt külföldi csoportok - állítja az FBI. Az irániak például demokrata szavazóknak küldtek hamisított levelet.
 
Hirdetés

Van olyan tanácsadó, aki pénzt hoz?!

Pedig külső szemlélőként csak annyit mutat meg, hogy miből van hiány és miből van fölösleg. Ám ha szoftverlicencekről van szó, ez százmilliókat is érhet – megtakarításban.

Elvben mindenki egyetért azzal, hogy egy vállalat informatikája optimális méretű és működésű kell legyen. A helyes arányok megtalálása azonban nehéz, különösen a szoftvereknél.

a melléklet támogatója az IPR-Insights

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.