A távközlési szolgáltatót 78 millió forintra büntette a GVH annak nem megfelelő reklámozási gyakorlata miatt.

A Gazdasági Versenyhivatal hétfői közleménye szerint az éppen tulajdonosváltás előtt álló Telenor Magyarország Zrt-nek azért kell büntetést fizetnie, mert másfél-egy évvel ezelőtt futott reklámkampányában több helyen is jogszerűtlen eszközökkel élt.

Almát a körtével

A tiszta verseny felett őrködő hivatal vizsgálata arra jutott, hogy a Telenor 9 forintos percdíjait népszerűsítő hirdetéseinek egy része nem felel meg a hatályos jogszabályoknak. A 2016 októberétől 2017 februárjáig futó kampány rádiós és banneres reklámjaiban a GVH ítélete szerint a Telenor a tárgyilagosságot mellőzve hasonlította össze előfizetéshez kötött saját szolgáltatását, a versenytárs Vodafone Magyarország önállóan elérhető, 19 forintos percdíjat tartalmazó Tuti elnevezésű tarifacsomagjának árával.

A GVH döntését azzal támasztotta alá, miszerint a két ajánlat – a csomagok jellemzőinek különbségeire figyelemmel – nem vethető össze objektíven a reklámokban látható/hallható módon, pusztán a percdíjat kiemelve. A Telenor ajánlatának percdíja ugyanis (időben, felhasználásában, előfeltételeiben, valamint tartalmában is) korlátozott volt a versenytárs termékéhez képest.

Az összehasonlítás tényét a hatósági vizsgálat a kampány során használt többi hirdetési formánál nem találta egyértelműen bizonyíthatónak. A rádiós spot és a dinamikus banner esetében azonban a közvetett összehasonlítás tényét megállapította, mivel e reklámokban szerepelt utalás a relatív árelőnyre és a versenytárs termékének beazonosítását lehetővé tevő valamely jellemzőre is, bár a versenytárs neve vagy az érintett szolgáltatási csomag közvetlen megnevezése nem jelent meg.

A GVH szerint nem lehet tárgyilagos egy összehasonlítás, amelyben az egyik (perc)díj önmagában, korlátozás és feltételek nélkül érhető el (mivel tarifacsomagról van szó), a másik (perc)díj viszont korlátozott és előfeltételektől függ (mivel perccsomagról van szó). Az ilyen, eltérő felhasználói helyzetekre vetített és szubjektív összehasonlítás révén a fogyasztó nem kap reális, torzítatlan képet a két ajánlat közti különbségről és egy esetleges árelőnyről.

Visszaesőknek járó büntetés

A GVH ebben az ügyben is új bírságközleményét alkalmazta a bírság meghatározásakor. A bírság alapösszegét mintegy 50 százalékkal növelte, mivel a Telenor ellen az elmúlt 10 évben több, elmarasztaló döntés is született hasonló magatartások miatt.

Piaci hírek

CIO Hungary: így változik meg az ember és a technológia viszonya

Beszámolónk utolsó része a tizenötödik CIO Hungary konferenciáról, ahol a technológiai témákon túl számtalan megközelítésből vizsgáltuk az emberi tényező szerepét is.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.