Az LG Display a pár nap múlva startoló CES-re melegítve mutatott be több koncepciót arra, miként lehetne a nappaliktól a kiállításokig hasznosítani speciális kijelzőit.

Az LG Electronics önálló, kijelzők fejlesztésére és gyártására fókuszáló leányvállalatánál már több mint egy fél évtizeddel ezelőtt sikerült megalkotni az első átlátszó panelt. Az azóta eltelt idő során sem tétlenkedtek a mérnökök, aminek köszönhetően mostanra a hatalmas képátlóval bíró transzparens tévék egy sor iparágban, vagy akár otthoni környezetben is megjelenhetnek. Ezeket a lehetőségeket mutatta be most az LG Display a jövő héten nyitó CES-re (Consumer Electronics Show) melegítve.

A felvillantott megoldások mindegyike koncepciónak tekinthető, azaz csak a technológiában rejlő lehetőségeket hivatottak illusztrálni, kereskedelmi forgalomba kerülő megvalósításukon ugyanakkor már holnaptól kész együtt dolgozni a kijelzőgyártó az érdeklődő partnerekkel.

Átlátszó koncepciók

Az egyik legkülönlegesebb ötletnek az OLED Shelf elnevezésű koncepció tűnik. Ez tulajdonképpen két transzparens kijelző egymásra pakolásából és egy polcban végződő keretből áll. Mindezt akár egy extravagáns nappaliban is bevethetőnek gondolja az LG, ahol például úgy nézhetünk egy filmet (egy extra sötétítő réteg legörgetésével), hogy közben a másik képernyő mögött elhelyezett dekorációban is gyönyörködhetünk. A mozi után feltűnhet egy a tévé mögé rakott másik festmény, vagy éppen mindkét kijelzőt bevethetjük digitális képi információk megjelenítésére. Utóbbi lehet mondjuk egy rendszeresen változtatott szobadíszítő elem, műalkotás is.

Bár érdekes játéknak tűnik az átlátszó kijelző otthonra, a technológia első körben bizonyosan nem a nappalikban terjed majd el. Ezzel valószínűleg tisztában vannak az LG-nél is, hiszen a többi koncepció már mind az üzleti felhasználásra koncentrál. Ezek közül a Show Window és Shopping Managing Showcase egyaránt a magas minőségű termékeiket még jobb színben feltűntetni igyekvő fizikai boltoknak lehet érdekes.

Előbbi egy falra hajaz, amely négy 55 hüvelyk átmérőjű kijelzőből áll össze. Az átlátszó panel plusz figyelemfelkeltésre, extra információk megjelenítésére lehet alkalmas a vásárlói térben, esetleg a kirakatban felállítva. A koncepció bevethetőnek tűnik múzeumok, kiállítások, galériák high-tech felcicomázására is.

A hosszabb nevű Shopping Managing Showcase az eddig bemutatott elképzelésekhez képest szerényebb arzenállal bír, hiszen csak egyetlen panelből áll. Az átlátszó OLED-kijelző egy kisebb asztalkán, elegáns fa állványban kapott helyett, ami mögé fizikai termékeket lehet helyezni (lásd címlapképünk). A cél ugyanaz: változó, szokatlan grafikai támogatást adni az eladások támogatására. A fejlesztő ennek megfelelően ezt is elsősorban luxus termékeket forgalmazó boltokba szánja.

Végezetül említés szintjén előkerült a Smart Window, amelyről egyelőre azonban sok konkrétumot nem lehet tudni. A jövő irodájába szánt megoldásról annyi derült ki, hogy a tárgyalások, konferenciabeszélgetések helyszínét lehetne vele rugalmasan alakíthatóvá tenni azáltal, hogy szükség esetén hagyományos kijelzőként funkcionáló panel, használaton kívül a nagyobb tér, szabadság érzetét erősíthetné átlátszóságával.

Lesz pénz benne

Ahogy a bevezetőben említettük, mindez a január 5-én nyitó idei CES felvezetése, azaz néhány nap múlva minden bizonnyal további részletek derülnek ki az LG Display elképzeléseiről. Arra nincs garancia, hogy a felvillantott koncepciók bármelyikére alapozva végül üzletileg életképes termék születik, de ha hinni lehet a szakértői becsléseknek, a most alakuló szegmens egészére bizonyosan fényes jövő vár.

A Boston Consulting Group tanulmánya szerint a transzparens OLED-kijelzők globális forgalma nyaktörő sebességgel fog növekedni az elköveztkező években. Ennek köszönhetően a 2025-re még csak 2,7 milliárd dollárosra becsült piaci torta az évtized végére elérheti a 10 milliárdos nagyságrendet.

Piaci hírek

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.