A BBC-nek is nyilatkozott a Tesla lengyel származású, korábban Norvégiában dolgozó exalkalmazottja, aki azt próbálja igazolni, hogy a gyártó önvezető technológiája még nem való a közutakra.

A Tesla egy korábbi alkalmazottja, Lukasz Krupski még idén tavasszal szivárogtatta ki a járműgyártó ügyfélpanaszokkal kapcsolatos belső anyagait, majd arcát és nevét vállalva interjút adott a német Handelsblattnak. Ebből kiderült, hogy amikor munkahelyén próbálta felhívni a figyelmet a biztonsági problémákra, akkor először csak lepattintották, majd elbocsátották, sőt később is különféle módszerekkel próbálták ellehetetleníteni – az ügy részletei magyar nyelven is olvashatók a Telex novemberi összefoglalójában. Krupski legutóbb a BBC-nek nyilatkozva beszélt róla, hogy a társaság Autopilot rendszere a megítélése szerint nem alkalmas a közutakon való használatra, egyaránt veszélyeztetve a vezetőket, az utasokat és a gyalogosokat.

A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk éppen néhány nappal ezelőtt osztotta meg az X-en, hogy messze az övék a legjobb gyakorlati MI-alkalmazás, de ezzel szokás szerint megkerüli a legfontosabb kérdést. A rajongókon kívül ugyanis senkit sem érdekel, hogy a Tesla kinél jobb, az viszont igen, hogy elég jó-e – már amennyiben az ember nem tartja fontosnak, hogy a világ aktuálisan legfejlettebb vagy nyolcvanhatodik legfejlettebb vezetéstámogató funkciója miatt szenvedett éppen balesetet. Krupski szerint a Tesla megoldásai sem hardveresen, sem szoftveresen nem állnak készen a forgalomba küldésre, így tulajdonképpen a közutakon zajló kísérletezésről van szó, amelyben azok is kénytelenek részt venni, akiknek nincsen Teslájuk.

Messzire jutottak a teleshopos tempóval

Krupski szerint az általa megismert vállalati adatok arra utalnak, hogy részleges autonómiát biztosító technológia esetében nem biztosítottak a biztonságos üzemeltetésére vonatkozó követelmények, és arról beszélt, hogy még a Tesla saját alkalmazottai is tisztában vannak például a "fantomfékezésként" ismert jelenséggel, amikor a járművek véletlenszerűen, nem létező akadályokra válaszul fékeznek. Bár a felvetéseit Musk és támogatói igyekeznek lesöpörni az asztalról, úgy tűnik, hogy azok egybevágnak a harmadik felektől származó jelentésekkel az eddigi balesetekről és az Autopilot rendszer más aggasztó incidenseiről, ahogy a gyors piacosítást célzó igyekezet pedig nem feltétlenül engedi érvényesülni a biztonsági és etikai szempontokat.

Ahogy két héttel ezelőtt mi is beszámoltunk róla, egy floridai bíró "megfelelő bizonyítékot" talált rá, hogy a Tesla vezetői egy ideje már tisztában vannak az Autopilot problémáival, ennek ellenére továbbra is lehetővé tették annak használatát. A dolog egyelőre annyiban érdekes, hogy a döntés értelmében bíróság elé állhat egy halálos baleset miatt indított ügy felperese, aki kötelességszegéssel és súlyos gondatlansággal vádolja a járműgyártót. Az eljárás során azonban megvizsgálják majd, hogy a vllalat valóban félrevezető marketingstratégiát folytat-e a termékeivel kapcsolatban, ide értve Elon Musk nyilvános kijelentéseit is, ez pedig fordulatot jelenthet nem csak a Tesla, hanem más piaci szereplők szerencséjének alakulásában is.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.