Erről is kérdezte az eNET a magyar netezőket, akik szerint szerint a jövő a robottechnológiáról, a megújuló energiaforrásokról és az elektromos járművekről szól.

Számtalanszor bebizonyosodott, hogy minden technológia sikere azon múlik, képes-e befogadni a felhasználók közössége. Az informatikában is számos olyan felfedezés volt, amely túl korán érkezett, így hiába volt forradalmi, piaci sikere csak jóval később következett be – gondoljunk akár az egérrel vezérelhető grafikus kezelőfelületre, akár az érintőképernyőre.

Ezért is érdekes eNET és a Telekom Jelentés az internetgazdaságról című kutatássorozatának egyik friss darabja, amely a magyar netezők digitális trendekkel kapcsolatos elképzeléseit vizsgálta. A kérdés egyébként a többséget – a válaszadók 82 százalékát – foglalkoztatja.

Az átlagos magyar netező jövéképe

A válaszokból az rajzolódott ki, hogy a felnőtt (18 évtől) netezők elég jól érzékelik azt, hogy technológiailag mi valósítható meg pár évtized alatt. Az elkövetkezendő 30 évet az embert helyettesítő gépek (robotok), a megújuló energiaforrások és az elektromos járművek használatának elterjedése határozza meg. Ezzel szemben a teleportálás vagy időutazásra többségük szerint még 100 év múlva sem lesz realitás.

Egy átlagos felnőtt netező ma úgy látja, hogy a robotok több területen is átveszik majd az emberek helyét, és ezzel párhuzamosan bővülni fog az otthonról végezhető munkák száma. Látja azt, hogy a robotizáció miatt megszűnnek szakmák, de azt is látja, hogy új szakmák is születnek. Az átlagos netező azzal is tisztában van, hogy ennek a változásnak a kezeléséhez önfejlesztésre van szükség.

Úgy látja, a gépek elterjedése miatt az ember ellustul, de azzal is, hogy mivel sok mechanikus tevékenység alól felszabadul, több lesz a szabadideje. Emellett az is foglalkoztatja, hogy a nagyobb fokú automatizálás hogyan hat a személyes emberi kapcsolatokra.

Az átlag netező valós problémának tartja a klímaváltozást (fogyatkozó vízkészlet, szélsőséges időjárás), ami miatt fontosnak tartja a fenntartható, megújuló energiaforrásokat és környezetkímélő megoldásokat. Ezért például az elektromos járművek használatának elterjedésével számol. Szerinte Magyarországon a következő három évtizedben a legjelentősebb változásokra az emberi kommunikáció, a közlekedés és az oktatás lesznek nagy változások.

Ami ma scifi, száz év múlva valóság?

A legtöbben azt valószínűsítik, hogy a következő három évtizedben alapvető változások zajlanak le a kapcsolattartásban, kommunikációban. A második helyre – ezt a válaszadók 43 százaléka jelölte meg – a közlekedés és a járművek kérdésköre futott be, míg a harmadik 38 százalékkal a tanulás és oktatás.

Ami a konkrét technológiákat illeti, a válaszadók többsége optimista, hiszen úgy vélték, hogy a kutatás során ismertetett lehetőségek szinte mindegyike el fog terjedni Magyarországon, ha nem is 30 éven belül. A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy otthonunkban minden eszközt hangvezérléssel irányíthatunk (92 százalék). Közel ennyien (91 százalék) vélik azt, hogy a megújuló energiaforrások teljesen felváltják a hagyományos energiahordozókat.

A netezőket azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a ma még csak scifiben felbukkanó ötletek megvalósulnak a távoli jövőben. Ilyen például a hologramokon keresztüli kommunikáció (86 százalék); az általános robotizáció, azaz a robotok dolgoznak helyettünk (84 százalék); a repülő autó (78 százalék) vagy a klónozás mindennapossá válása (76 százalék).

Kevésbé látják valószínűnek a bolygók közti teleportálás megvalósítását és az időutazást, Előbb a válaszadók 47 százaléka, utóbbi 38 százaléka szerint valósul meg a távoli jövőben.

Konzumer tech

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.