Egy teljes játékközösség sodródott a kétségbeesés szélére, mert nem értik, hogy mi történik körülöttük.

Ahogy várható volt, a Microsoft hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy 2,5 milliárd dollárért megvásárolja a Minecraft játékot fejlesztő Mojangot. Az információ véglegessé válásáig magukat készenlétbe helyező kétségbeesett játékosok azonnal megkezdték a panaszáradatot, a játékosok, szakértők, hozzáértők mind egy emberként jajdultak fel, mivel egy olyan cég kezébe került hőn szeretett játékuk, akivel csak utolsóként (vagy még úgy sem) szerettek volna bármilyen módon partnerségre lépni.

A szakértők a bejelentés óta próbálják megfejteni, hogy miért volt ez jó a Microsoft számára, és főleg, hogy miért adott ki ilyen brutális összeget egy virtuális világot építő játékra. Lássuk, miért!

Mert cool!

Ironikus, de egy multi vállalat egy jó hírű, népszerű játékfejlesztő cég felvásárlásával igyekszik a róla kialakult képet javítani, amivel viszont még jobban magára haragítja a közösséget. Ennek ellenére a MS tudatosan nyúlt a Minecraft világához, mert az egyszerűen menő és bármi, ami hozzá kapcsolódik, az menő. Az utóbbi idők termékei, a multi platform megoldások, nyitás a mobilitás és a felhő felé, végül pedig Nadella CEO-ként való megválasztása mind arra utal, hogy a Microsoft tudatosan igyekszik trendi és menő lenni, ami rendkívül nehéz feladat, hiszen ha van egy generál pofozógép az IT világában, akkor az a Microsoft.

Mert fiatalos!

Ez lazán kapcsolódik ugyan az előző tételhez, de mégis elválasztandó, hiszen a fiatal, tinédzser korosztály megfogása elemi érdeke a Microsoftnak. A mai tizenévesek gátlások és probléma nélkül, tökéletes technikai tudással igazodnak ki az oprendszerek, felületek között, így az ő megnyerésük óriási fegyvertény. A Minecraft 100 milliónál is több felhasználót szedett össze (és ez csak a PC-s verziók száma) pár év alatt, így egy csatornát képez ahhoz a korosztályhoz, aki a jövőben el fogja tartani többek között a Microsoftot is.

Conan O'Brian szerint így ünnepel a Minecraft 

Mert a szülőknek is bejön!

Akinek az előbbi szekcióban említett korú gyermeke van, az valószínűleg egyetlen játék futtatását engedi meg neki nyugodt szívvel: ez pedig a Minecraft. Annak ellenére, hogy a túlélő módban itt is előfordulnak szörnyek, és azok elpusztítása a játékos elsődleges feladata, a lényeg mégsem ez, hanem az alkotás, a világok létrehozása, és a játékos kreativitásának féktelen kiélése, sőt, akár oktatási célokra való bevetése. Egy olyan brand került a MS birtokába, ami a jövőben bárhol is tűnjön fel, a szülők, azaz a 30-40 év körüli korosztálynak nem lesz ellene kifogása, akár maguk is létrehoznak maguknak egy világot, sőt, együtt játszanak a gyerekkel.

Mert kell valami a WP-nak!

Egy kicsit elszakadva a társasalmi hatásoktól, ott van a most már szinte teljes egészében, készülékek szempontjából is saját kézben tartott Windows Phone kérdése. A Minecraft mobilos, azaz Pocket verzióját több mint 20 millióan vásárolták meg, töltötték le eddig a világon, és ebből egyetlen sem landolt WP-os készüléken, mert (még) nincs ilyen verziója. Ez egy hatalmas lehetőség a MS számára, hogy a bukdácsoló, még mindig alig látszódó platformját ezzel az eszközzel láthatóvá, kívánatossá tegye, arról nem is beszélve, hogy így a többi platform verziójára is hatással tud lenni (bár ennek bolygatása csak rossz eredményt hozhatna.)

Mert pénzügyileg megérte!

A Microsoft az Apple-höz hasonlóan hatalmas méretű készpénzállományt halmozott fel, amit csak tetemes veszteségek árán tudna az USA-ba vinni. A megoldás így a befektetés, amire a Minecraft kiváló apropót és lehetőséget adott. A MS csak ebben az évben több nemzetközi (új-zélandi, francia, svéd) céget (Capptain, SyntaxFree, GreenButton) vásárolt meg, amelyek tipikusan felhőtechnológiával, mobilos fejlesztésekkel foglalkoznak, bár ezen üzletek értéket a felek nem hozták nyilvánosságra.

Mert franchise lehet belőle!

Az egyik legerősebb tényező az összes közül az, hogy a Minecraft a Lego újgenerációs verziójaként  óriási lehetőségek előtt áll, amit a svéd Mojang valószínűleg a saját eszközeivel, lehetőségeivel nem tudott volna kihasználni. A Microsoft számára töménytelen hely, felület, technológia áll rendelkezésre, hogy ebből a fura, pixeles, de mégis mindenki számára barátságos és vonzó világból a lehető legtöbbet hozza ki. A játékos társadalom ebben a pillanatban izgatottan vár és reménykedik benne, hogy a MS nem rombolja szét a játszóterüket, ami után arra kényszerüljenek, hogy valahol máshol építgessék az univerzumaikat.

Mobilitás

Big4-tanácsadó lesz a ChatGPT: az adóbevallást is megcsinálja

Megállapodott az OpenAI és a PwC: első körben a Big4 továbbértékesíti a ChatGPT-t, illetve százezer alkalmazottja használhatja a munkájához.
 
Bejelentési kötelezettségük elmulasztása, és a szabályoknak való sorozatos meg nem felelés komoly pénzbírságot vonhat maga után.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.