Az Egyesült Államok által bevezetett exportkorlátozások már az elmúlt években is jelentősen visszafogták a kínai félvezetőipar fejlődését. A Reuters beszámolója szerint ugyanakkor a Biden-kormányzat egy fokozattal feljebb kapcsolná a szankciós prést, és gyakorlatilag minden kínai gyárat elvágna a memóriacsipek gyártásához szükséges amerikai technológiáktól.
A hírügynökség összesen négy, az ügyet közelről ismerő személytől kapott információkra alapozva arról ír, hogy egyelőre ugyan csak az ötlet szintjén, de komolyan felmerült az USA-ban, hogy széles körű, tehát nem kifejezetten katonai felhasználásra vonatkozó korlátozásokat vezetnének be a fejlett NAND csipek előállításához szükséges megoldásokra.
Amennyiben életbe lépne egy ilyen intézkedés, az egyszerre tudná visszavetni Kína ambícióit a félvezetőipar területén, illetve támogatná a szektorban érintett két nagy amerikai vállalatot. A Western Digital és a Micron Technology együttesen a NAND csipek negyedét szállítják a világpiacra.
A Reuters anyaga kitér rá, hogy az exportkorlátozások kiszélesítése a dél-koreai szereplőket is negatívan érintené. A Samsung Electronics két nagy gyárat üzemeltet Kínában, míg az SK Hynix épp az amerikai Intel NAND flash csipeket gyártó kínai egységét vásárolja meg,
A témával kapcsolatban a kereskedelmi minisztérium szóvivője nem kívánt konkrétumokba bocsátkozni, ugyanakkor azt megerősítette, hogy a Biden-adminisztráció arra törekszik, hogy akadályozza a fejlett félvezetők kínai gyártását, mivel az az Egyesült Államok számára jelentős nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Elgáncsolnák a nemzet bajnokát
A felvázolt intézkedések fő célpontja és legnagyobb kárvallotja a mindössze 2016-ban alapított YMTC lehet. A kínai állam által biztosított mintegy 24 milliárdos támogatásnak köszönhetően a vállalat pillanatok alatt a Micron és a Western Digital kihívójává vált. Becslések szerint a (kínai) "nemzet bajnokaként" is emlegetett gyártó a világ NAND flash memóriacsip-gyártásának mintegy 5 százalékát adja, ami csaknem kétszerese az egy évvel ezelőtti értéknek.
Az YMTC ellen egyébként jelenleg minisztériumi vizsgálat is folytik az USA-ban annak tisztázására, hogy megsértette-e az amerikai exportszabályokat azzal, hogy csipeket adott el a szintén kínai Huawei távközlési vállalatnak. A Bloomberg pedig korábban arról írt, hogy a cég tárgyalásokat folytat az Apple-lel, hogy utóbbit flash memóriával lássa el.
Nehezen tartható célok
Kínában még 2015-ben hirdették meg a nagyszabású gazdaságfejletési programot, a Made in China 2025-öt. Ennek egyik sarokpontja az volt, hogy 2025-ig önellátóvá kell tenni az országot a félvezetőgyártás tekintetében. Az alapból ambíciózus célt azonban a Donald Trump elnöki periódusában felforrósodó kereskedelmi háború teljesen irreállissá tette, amin a jelek szerint az elnökváltás sem változtatott semmit.
Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben
A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak