A most zajló MENTA konferencia első napján elismerésben részesült az év menedzsere, digitalizációs projektje és innovációja is.

A hagyományokhoz híven idén is az IVSZ nagy éves eseményén, a MENTA-n derült ki, kik és milyen projektek nyerték el ezúttal a Gyurós Tibor nevéhez kapcsolódó elismeréseket. Az iparági szövetség szakmai zsűrije az év menedzsere, az év digitalizációs projektje, az év innovációja díjak nyertesei mellett megnevezte 2021 digitálisoktatás-nagykövetét is.

Több évtizedes hagyomány

A Gyurós Tibor-díjakkal 2001 óta a hazai IKT-szektorban meghatározó szakemberek és kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozások tevékenységét ismeri el az IVSZ. A MENTA sárvári helyszínén ünnepélyes keretek között adták át négy kategóriában a szakmai zsűri által huszonharmadik alkalommal odaítélt elismerést.

Az év menedzsere - Nyisztor József, a Training360 ügyvezető igazgatója

Nyisztor József (képünkön) közel harminc éve foglalkozik informatikai képzésekkel, cégtársaival tíz évvel ezelőtt alapította meg a mára piacvezetővé vált Training360 Kft-t. A vállalat az elmúlt évtizedben több mint százezer ember számára tartott informatikai képzéseket: ezek közt számos olyan tréning is megtalálható, amelyek korábban nem voltak elérhetők Magyarországon. A pandémia kitörésekor a Training360 mindössze három nap alatt volt képes átállni a hagyományos képzésekről online platformon zajlóra, társadalmi szerepvállalási projektje keretében pedig mintegy háromezer hazai informatikatanár számára biztosított ingyenes képzést százmillió forint értékben. A cég az utóbbi időben több jelentős felvásárlással, befektetéssel gazdagította repertoárját.

A digitális oktatás nagykövete - Zsigó Zsolt, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium mesterpedagógusa

Zsigó Zsolt harminc éve dolgozik jelenlegi munkahelyén matematika-fizika-informatika szakos tanárként, több évtizedes tevékenysége révén a Bánki Donát Műszaki Technikum az ifjúsági innováció és műszaki fejlesztés egyik fontos bázisává válhatott Magyarország keleti régiójában. Munkamódszerének három pillérét a személyre szabott tehetséggondozás, az általános iskolai mentorprogram, illetve a fiatalok vállalkozóvá válásának segítése képezi. Ez utóbbi területen jelent segítséget a technikum általa életre keltett Digitális Közösségi Alkotóműhely, illetve a BánkiHUB mint középiskolai innovációs ökoszisztéma, egy hazai vállalkozással való kapcsolódást biztosító innovációs csomópont. Ez utóbbi két helyszín a tanulmányi versenyekre való felkészítés két fontos hazai műhelye.

Az év innovációja - YourAnastomosis

A YourAnastomosis-projekt 2018-ban azzal a céllal indult, hogy az orvosi képzésben innovatív oktatási megoldásokat állítson elő. Célja olyan adatok gyűjtése, amelyek alkalmazása elengedhetetlen az orvostechnológiai iparágban működő vállalkozások digitális transzformációjához. A vállalkozás egy olyan innovatív megoldást dolgozott ki és vitt piacra, amely eredményesebbé és biztonságosabbá teszi a sebészeti eljárások elsajátítását. A sebészek valós műtéti eseteket megjelenítő, bárhol, bármikor elérhető szimulátorokon és érimitációkon gyakorolhatnak, amelyek után a sebészek személyre szóló visszajelzést kapnak az érvarratkészítési technikájukról és az érvarratok várható működéséről. A projekt célja egy olyan digitalizációs eszköz széles körben történő elérhetővé tétele, amely a műtéti eredményeket, valamint a műtéti teljesítmény értékelését adatok formájában és skálázható módon teszi hozzáférhetővé. A fejlesztések elősegítik az egészségügy és egészségipar digitális fejlődését okos eszközökkel történő egészségügyi mérések alkalmazása és fejlesztése révén.

Az év digitalizációs projektje - CHEQ vállalati belső kommunikációs platform

A CHEQ a Talk-A-Bot vállalati belső kommunikációs eszköze, amelyet elsősorban ipari, logisztikai és kereskedelmi cégek számára fejlesztettek, mivel az ilyen szervezetek számos alkalmazottja irodán kívül dolgozik, ami megnehezíti a velük való kommunikációt. A CHEQ a legolcsóbb okostelefonokon is jól működő Viber platformját használja, használóinak nem szükséges azon kívül más applikációt telepítenie. Segítségével a kékgalléros dolgozók valós időben értesülhetnek a vállalat legfontosabb eseményeiről, megkaphatják a fizetési papírokat, intézhetik a szabadságukat és egyéb HR-ügyeiket. A CHEQ fejlesztői a pandémia kitörésekor bevezették a platform ingyenesen használható, egyszerűsített változatát, így segítve a hazai vállalatokat. A CHEQ Krízis nevű platformot alig egy hónap alatt már 25 ügyfél több mint 36 ezer munkatársa használta, 60 százalékuk pedig később előfizetett a teljes csomagra, amelyet jelenleg több mint 50 cég mintegy 80 ezer munkatársa használ - a fejlesztők pedig már a globális piacot tervezik meghódítani a Microsoft Teamsre adaptált változattal.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.