A videokonferencia-szolgáltatónál sem jött be a járvány nyomán örökre megváltozó piac víziója, dolgozóinak 15 százalékától szabadul meg a kényszerű költségcsökkentés miatt.

A Zoom Video Communications kedden jelentette be körülbelül 1300 munkahely megszüntetését, mivel a járvány mérséklődésével a vállalat videokonferencia-szolgáltatásai iránti kereslet is visszaesett. A leépítés 50-68 millió dollárjába kerül majd a cégnek a 2024-es pénzügyi év első negyedévében. A Zoom részvényárfolyama a hírre így is érdemi emelkedésnek indult, bár még mindig bőven elmarad a korábbi csúcsoktól, miután a technológiai piac tavalyi visszaesése közepette a társaság papírjai is elvesztették értékük közel kétharmad részét (63 százalékát).

Az elbocsátások a Zoom összes dolgozójának mintegy 15 százalékát érintik, a cég vezérigazgatója pedig némi önkritikát is gyakorolt a döntés kihirdetésekor: szerinte nem szántak elég időt a szervezeti egységek elemzésére, és azt sem mérték fel jól, hogy az üzletük fenntartható módon fejlődik-e a meghatározott prioritás alapján. Hogy mindennek némi nyomatékot adjon, a következő pénzügyi évre saját maga is 98 százalékos fizetéscsökkentést vállalt és lemondott a bónuszairól, bár ettől a társaság még nem került közelebb a lelassult növekedés felgyorsításához.

Egyszer volt Budán videokonferencia

A Reuters tudósítása olyan elemzői becsléseket idéz, amelyek alapján a Zoom bevételei mindössze 6,7 százalékkal növekedhettek a 2022-es pénzügyi évben, nyeresége pedig 38 százalékal eshetett vissza. Ez akkor különösen látványos, ha figyelembe vesszük, hogy 2021-ben a Zoom forgalma több mint négyszeresére, profitja pedig kilencszeresére nőtt az előző évihez képest. Az eltérő bázisok nyilván az összehasonlítást is befolyásolják, de az egyértelmű, hogy a piacon a járványügyi korlátozások mégsem hoztak hatalmas és visszavonhatatlan változásokat.

Az elemzők most a Zoom kapcsán kiemelik, hogy a vállalat nyereséges, és képes lehet az árrését is még tovább növelni, de a bevételi oldalon rövid távon már nem számolhat egy második kiemelkedő felfutással. A cég a világjárvány idején a többi technológiai szállítóhoz hasonlóan alaposan felgyorsította a munkaerő-felvételt, de most – ugyancsak a többiekhez hasonlóan – kénytelen a költségek visszafogásával felkészülni egy esetleges recesszióra. A távozó alkalmazottak egyébként 16 heti fizetést, egészségügyi ellátást és bónuszt kapnak erre az évre.

Itt édemes megjegyezni, hogy a Zoom azért igyekszik felpattanni a következő trendvonatra: a Zoom Virtual Agent chatbot bejelentésével ők is beszállnak a csevegő mesterséges intelligenciák versenyébe. Az új megoldás célja, hogy a vállalkozások többcsatornás megközelítéssel, gyors és személyre szabott válaszokkal segíthessék ügyfeleiket és alkalmazottaikat az interneten vagy a mobil eszközökön. A gépi tanuló technológia alkalmazása a Zoom bejelentése szerint nem igényel különösebb kódolást, és zökkenőmentesen integrálható a különböző CRM-, chat- és ügyfélkapcsolati központokkal, bár a legjobban (természetesen) a Zoom Contact Center részeként működik.

Közösség & HR

A Snapchat alapítójának húga lenne a telefonszex Gattyánja

Már annyira a mainstream része az erotikus tartalmakat kínáló Quinn, hogy alapítóját, Caroline Spiegelt a finnek híres stratuprendezvényére, a Slush-ra is meghívták.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.