A cloudra épített üzleti folyamatok kockázatára világít rá az a hiba, ami miatt több órán keresztül, nagy területen mutatkoztak működési problémák a Google szolgáltatásainál.
Hirdetés
 

Közel öt óráig tartott a Google szakembereinek elhárítani azt a technikai problémát, ami miatt elsősorban az USA keleti részén, de a világ más pontjain sem lehetett megfelelően használni a Google Cloudot, a G Suite-ot és a YouTube-ot. Úgy tűnik, az akadozás nem csak egyéni felhasználókat érintett, de komolyan befolyásolta más internetes szolgáltatások működését is. 

Mindjárt kész

Az Alphabet irányítása alatt álló Google-nél magyar idő szerint tegnap este észlelték, hogy valami nem stimmel. Bár a cég részleteket egyelőre nem árult el, de erre dedikált információs oldalán a "jelentős hálózati problémaként" azonosított ügyben gyors megoldás ígért.
 

 

Mint ahogy a térképen jól látszik, az Egyesült Államok keleti partján kívül kisebb mértékű fennakadások a nyugati részen és Európában is voltak, sőt Brazília és a Közel-Kelet sem úszta meg teljesen.

A fennakadásokat végül közel öt óra múlva sikerült a mérnököknek normalizálni. A Google pedig belső vizsgálat lefolytatását ígérte az ügyben, aminek elsődleges célja az, hogy a jövőben az ilyen nagymértékű kieséseket el lehessen kerülni.

A Snapchatnek is fájt

Bár hivatalosan még nem erősítették meg az összefüggést, mindenesetre aligha lehet véletlen, hogy a népszerű közösségi hálózat, a Snapchat is ugyanebben az időben vált használhatatlanná. A DownDetector.com adatai azt mutatják, hogy a nagyjából 50 ezres hibabejelentési csúcs csak itteni idő szerint hétfő reggelre redukálódott 2 ezer alá és még jelenleg is mutatkozik némi aktivitás.
 

 

A Snapchatet üzemeltető Snap éves jelentésében szerepel, hogy a Google cloudos infrastruktúráját használják. Az ő esetük is kiválóan példázza azt, mennyire könnyű "készpénznek" venni a felhőből érkező szolgáltatásokat, miközben ezek a megoldások akkor is magukban hordozzák a kiesés kockázatát, ha egy olyan hatalmas szállító is áll mögöttük, mint amilyen a milliárdos adatközpontokat sorra telepítő Google. Ez ellen leginkább egy olyan vészforgatókönyvvel lehet védekezni, amely megfelelő alternatívát biztosít a munkafolyamatok folytatására nem várt üzemszünet idején is.

Cloud & big data

Az MI legnagyobb hazugsága, hogy már eldőlt a fejlődés iránya

Lehet, hogy a mesterséges intelligenciával építegetett "megfigyelőgazdaság" és a kollektív szorongás hosszú idő után ismét közös fellépésre ösztönzi majd az munkavállalókat – olvasható a Guardian friss riportjában.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.