Yann LeCun szerint a szuperintelligencia felé nem a nagy nyelvi modelleken át vezet az út, a munka pedig évtizedekig is eltarthat, a Meta vezérigazgatója azonban nem várna addig a piaci dominancia megszerzésével.

A Financial Times értesülései alapján távozik a Metától Yann LeCun, a vállalat mesterségesintelligencia-fejlesztéseinek egyik vezető tudósa. A New York-i Egyetem Turing-díjas professzora a lap bennfentes forrásai szerint már megbeszéléseket folytat egy saját startup finanszírozására, és annak keretei között folytatná a neurális hálózatok terén végzett úttörő munkáját, amiért egyébként a modern mesterséges intelligencia egyik "keresztapjaként" hivatkoznak rá. LeCun még 2013-ban csatlakozott a Metához, és a beszámolók kiemelik, hogy jelenléte hitelességgel ruházta fel a társaság munkáját, nem utolsósorban azért, mert pozíciója ellenére közismerten szkeptikus a mostanában futó nagy nyelvi modellek (LLM-ek) iránt.

Ahogy korábban írtuk, a tudós az LLM-ek alternatívájaként olyan modelleket javasol, amelyek nem csak válogatás nélkül elemzik a releváns és nem releváns adatokat. Mivel a világ végtelen számú, kiszámíthatatlan lehetőség mentén alakul, a "világszimuláció" ezzel a megközelítéssel lehetetlen és értelmetlen próbálkozás. A magasabb kognitív képességekkel bíró MI képzésének egyetlen módja így a valós szituációkban való tanulás és az absztrakció lenne, amivel már a Meta is kísérletezik az év elején bemutatott V-JEPA modelljével. LeCun többször is kifejtette, hogy a "szuperintelligens" rendszerek irányításáról vitatkoznak, közben el sem jutottak az első lépésekig az olyan rendszerek tervezésében, ami okosabb lehet egy macskánál.

Két dudás az MI-csárdában

A tudós egyelőre meg nem erősített távozását a Metánál zajló jelentős átalakulás újabb jelének értékelik: míg korábban nagy hangsúlyt fektettek a kutatásra és a nyílt forrású modellekre, Mark Zuckerberg újabban már a kereskedelmi szempontból versenyképes MI-fejlesztésekre összpontosít, és elképesztő összegeket fordít az OpenAI vagy a Google üldözésére. LeCun ehhez képest azt tanácsolta a feltörekvő kutatóknak, hogy ne foglalkozzanak az LLM-ekkel, inkább dolgozzanak a következő generációs MI-rendszereken, amelyek képesek túllépni a nagy nyelvi modellek korlátain. A FT szerint ez kívülállóvá teszi őt az iparágban, amelynek fő ígérete, hogy az aktuális technológia már a mesterséges általános intelligencia (AGI) előszobája.

A sztori fontos eleme, hogy a Meta idén nyáron több mint 14 milliárd dolláros acqui-hiring befektetést jelentett be a Scale AI nevű, MI-adatcímkézésben utazó startup cégbe. A Scale AI akkori vezérigazgatója, Alexandr Wang ennek nyomán a Meta újonnan létrehozott Superintelligence Labs egységének élére került, ami elvileg elkülönül LeCun kutatási részlegétől, a FAIR-től, de a Financial Times szerint a 65 éves sztártudós így is kénytelenlett (volna) a 28 éves Wangnak jelenteni. A cikkben emlékeztetnek rá, hogy a múlt hónapban a Meta részvényei több mint 11 százalékot gyengültek az MI-befektetések további emelkedésének bejelentésére, a LeCun tervezett távozásáról szóló hírek megjelenésére pedig további 3 százalékot estek.

Közösség & HR

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.