A 2016-ban alapított Miso Robotics megoldásaival már korábban is foglalkoztunk. A cég kifejezetten éttermi célú robotokat és mesterséges intelligenciára épülő szoftveres támogató rendszert fejleszt. A vállalat a héten egy új, a korábbi megoldásoknál olcsóbb termékkel jelentkezett, ahol robotkarok helyett csak kamerák és egyéb érzékelők dolgoznak együtt a személyzettel a vendégek pontosabb kiszolgálása érdekében.
Ahogy kérte, uram!
A CookRight elnevezésű, akár önállóan is telepíthető megoldás tulajdonképpen egy MI-vel támogatott alkalmazás, amely gépi látás segítségével azonosítja és felügyeli a sütőlapra helyezett hússzeletek készítését. Az egyszerű tabletes kezelőfelületből, kamerá(k)ból és egy kisebb számítógépből összálló rendszer értelemszerűen könnyebben megfizethető a kisebb éttermi egységek számára, mint az eredetileg 60 ezer dolláros árszintről induló Flippy. (Utóbbinál robotkarok serénykednek, hogy akár emberi beavatkozás nélkül készüljenek el olyan rendelt ételek mint a hamburger vagy a sült csirke.)
A rendszer folyamatosan figyeli, hogy milyen ételek kerülnek a sütőlapra. A mesterséges intelligencia ezeket a jelenlegi állapot szerint 96 százalékos pontossággal azonosítja, majd mindegyikhez külön időzítőt rendel. A kezelőfelületen megjelenő darabokat a konyhai személyzet a vendég kívánsága szerinti állapotra állíthatja, az alkalmazás pedig ennek megfelelően jelez, ha a húst meg kell fordítani, illetve ha elkészült.
Gépi tanulási algoritmusának hála a CookRight folyamatosan figyeli a sütőlap hőeloszlását is. Ez egyrészt idővel még tökéletesebben elkészített ételekhez vezet, másrészt az adatok változásából az esetleges karbantartási munkákat is idejekorán be lehet ütemezni.
A rendszer valós időben képes monitorozni a rendeléseket tételek szerint, így elkerülhetővé válnak a kellemetlen és költséges csomagolási hibák elvitelre rendelt ételeknél. Végezetül a termék része az analitika is, ami az éttermek vezetőinek, tulajdonosainak lehet hasznos, hiszen korábban nem létező mennyiségben és minőségben jutnak információkhoz arról, mi történik a konyhában.
Nagyban is tudják
A már említett Flippy a most debütáló rendszer lényegesen összetettebb változata, amely tavaly kapott egy komolyabb frissítést. A kamerákkal és biztonsági szkennerekkel felszerelt robot képes kezelni a fagyasztott cikkeket, a megfelelő esetekben bármilyen emberi segítség nélkül el is készíti az ételeket, és értesíti a közelben tartózkodókat, ha elkészült egy-egy rendelés. Ennél is jobb, hogy közben szükség szerint megpucolja a grillrácsot, újratölti vagy cseréli a sütőolajat, sőt valós időben ellenőrzi a rendelkezésére álló alapanyagokat is. A gép a Miso AI egyik szolgáltatásán keresztül már a PoS-rendszerekkel is integrálható, ami azt jelenti, hogy közvetlenül kap információt a rendelésekről, és optimalizálni tudja a feladatok elvégzésének sorrendjét.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak