Második alkalommal fut neki Rátai Dániel találmánya, a Leonar3Do háromdimenziós tervezőrendszer a Las Vegas-i CES-nek. A fejlesztő újdonságokkal is készül a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai kiállítására.
Nagy feltűnést keltett 2005-ben az akkor 19 éves Rátai Dániel, amikor az Intel egy innovációs versenyén egy sor díjat besöpört. Úgy tűnik, az akkor egyszerű eszközökből barkácsolt találmány kiforrta magát – annak ellenére, hogy a 3D minden szinten slágertémává vált, és a nagy gyártócégek is komoly fejlesztésekbe kezdtek a 3D-s megjelenítés és modellezés terén egyaránt. A bő egy éve 400 millió forintos tőkéhez jutott vállalkozás tavaly vett rész először a kiállításon.



Akkor jó tapasztalatokat szereztek a CES-sel (Consumer Electronic Show), így az új fejlesztésű termék, a Vimensio nevű 3D-s appkészítő premierjét is a 2013. január 8. és 11. között megrendezendő kiállításra időzítették. Ennek újdonsága, hogy 3D interakciót és modellezést okostelefonra optimalizálja. Emellett olyan oktatási alkalmazást is bemutatnak, amely 3D tartalmak létrehozását teszi lehetővé. A kiállításon elsősorban olyan üzleti kapcsolatokat szeretnének kialakítani vagy előkészíteni, amelyek segíthetik az egyesült államokbeli és egyéb nemzetközi piacokon történő értékesítést – mondta Mányai Roland, a Leonar3do marketing és üzletfejlesztési igazgatója.

A Leonar3Do terméknek több mint húsz országban van forgalmazója, de a cég egy online shopot is fenntart, ahol szntén meg lehet vásárolni a termékeket. A Leonar3Do Professional Kit jelenlegi ára 1500 euró, a LeoConf 3D-s perzentációkészlet 7500 euró. A termékcsalád mára kiegészült szoftverekkel is, például egy plugint az Autodesk Maya tervezőprogramhoz, mellyel térbelivé alakítható a program kétdimenziós képe.

A CES-re a mintegy 150 ezer látogatót több mint háromezer cég várja. A világ legnagyobb Előreláthatólag megközelítőleg 20 ezer új terméket fognak bemutatni az „okos” járművektől a digitális fitneszeszközökig a legkülönfélébb kategóriákban.

Milliárdos tőkeinjekciót kaptak hazai IT cégek
Szoftverfejlesztő start-up a leggyorsabban növekvő magyar cég



Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.