A Raspberry Pi univerzuma egy 7 colos, multitouch érintőképernyővel bővült.

A Raspberry Pi, illetve az a mögött álló alapítvány szándéka az, hogy olcsó, de jól használható számítógéppel lássa el azokat, akiket érdekel a számítástechnika, vagy a programozás. A magyarul Málna PC-ként is emlegetetett, egyetlen alaplapból, az arra forrasztott áramkörökből, és néhány csatlakozóból álló eszköz februárban kapott egy erősebb verziót, most pedig elkészült a hozzá tervezett érintőképernyő.

A 7 colos, 10 pontos multitouch felületű, 800 × 480 képpont felbontású panel a Raspberry Pi-hez hasonló alaplappal érkezik a vásárlókhoz, akiknek az első szállítmányokban található egységeket még maguknak kell összeszerelniük. A pár csavarral rögzíthető alaplap egy szalagkábellel csatlakozik magához a Málna PC-hez, ami így lehetővé teszi, hogy a szabadon maradt HDMI-vel egy időben egy másik megjelenítő is csatlakozzon a rendszerhez.

A készítők szerint az új kijelző még könnyebbé teszi egy egyszerű táblagép, információs felület, vagy egy önmagában is használható számítógép megalkotását. Az utóbbi időben elkészült drivereknek köszönhetően az érintőfelület és a Raspbian OS natívan támogat minden funkciót, azaz elméletileg billentyűzet és egér csatlakoztatása nélkül is teljes funkcionalitás érhető el a panellel.

A Raspberry Pi eddig is használható volt külső megjelenítővel, de az új kijelző tervezésénél figyelembe vették a felhasználók igényeit, szokásait. Ezzel új utak nyílnak meg például IoT alapú, automatizálási feladatokat ellátó vezérlési rendszerek létrehozása előtt. A Raspberry központi célja, az edukáció sem szorul háttérbe, aminek érdekében új, érintőképernyőre optimalizált oktató programokat fognak kiadni.

A panel 45 angol fontért, azaz körülbelül 20 ezer forintért rendelhető meg, ami mellett még szállítási költséggel érdemes számolni.

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.