Az indiai Gudzsarátban zajlik a mesterséges intelligencia által vezérelt tejgazdálkodás eddigi legambiciózusabb alkalmazása, ami új szintre emelné a hatékonyságot világ legnagyobb tejtermelő országában.
Hirdetés
 

Az Amul, a világ legnagyobb tejipari szövetkezete közvetlenül a nemrég végetért indiai MI-csúcstalálkozó előtt indította el az Amul AI platformot, amit a beszámolókban a mesterséges intelligenciával irányított tejtermelés eddigi legambiciózusabb alkalmazásának neveznek. Az Amul AI a megelőző öt évtized szövetkezeti adataira épül, fő célja pedig az, hogy a hálózatában dolgozó minden gazdálkodónak személyre szabott útmutatást nyújtson a nap 24 órájában, a saját nyelvén.

A Sarlaben nevű MI-assszisztens Gudzsarát államban 3,6 millió, jórészt női tejtermelőt szolgál ki a Sarlaben nevű MI-asszisztens, ami India egyik legátfogóbb mezőgazdasági adattárára támaszkodik. A megoldás a máris több mint 1 millió letöltésnél járó Amul Farmer mobilalkalmazáson, illetve nyomógombos és vezetékes telefonokon, hanghívásokon keresztül is elérhető, integrált rendszerein keresztül pedig egyedi útmutatást tud nyújtani a felhasználóknak.

Az Amul AI-t a hasonló mezőgazdasági chatbotoktól jelentősen megkülönbözteti a betanításához rendelkezésre álló adatmennyiség: a platform gerincét évente több mint 2 milliárd tranzakció és több mint 1200 orvos közel 30 millió szarvasmarháról szóló kezelési adatai adják. Ez utóbbi körülbelül 7 millió mesterséges megtermékenyítést jelent évente, nem beszélve a takarmánytermelés műholdképekkel való feltérképezéséről vagy az 5 évente végzett állományszámlálásról.

A mennyiség megvan, jöhet a hatékonyság

Az AI News beszámolója szerint a rendszerben minden állat egyedi azonosítóval rendelkezik, saját adatokkal a takarmánybevitelről, a betegségek előzményeiről vagy a fejésről. Mindez az évtizedek óta strukturált adatok felhasználásán és az Amul rendszereivel való integrálásán keresztül nagy segítség a gazdálkodóknak a megfelelő időben való döntéshozatalhoz, javítva az állatok termelékenységét és természetesen a tejtermelők belőlük származó jövedelmét is.

India a világ legnagyobb tejtermelőjeként a hivatalos statisztika alapján 2024-25-ben közel 350 millió tonna tejet termelt, ami több mint kétszerese például az Egyesült Államok termelésének. Ezt azonban úgy hozták össze, hogy az egy-egy állatra jutó hozam tekintetében világviszonylatban is a sereghajtók között voltak, köszönhetően olyan strukturális tényezőknek, mint a kis állományméret, a rossz minőségű takarmány, a korlátozott állatorvosi ellátás és a gyakorlati ismeretek hiánya.

Bár az Amul hálózata több mint 18 600 falura terjed ki Gudzsarátban, ahonnan naponta több mint 35 millió liter tejet szállít, a cikk szerint szűk keresztmetszetet jelent az "információs aszimmetria". Az Amul mesterséges intelligenciával hajtott platformja az olyan esetekben is megoldást kínálna, amikor mondjuk egy távoli faluban, éjfélkor kellene lépnie valamit a beteg állatot azonosító gazdálkodónak. Emiatt is érdekes, hogy maga a keretrendszer elvileg 20 indiai nyelvre bővíthető.

Indulhat a Fehér Forradalom újabb hulláma

Az AI News arra is emlékeztet, hogy a legtöbb agritech startup az adatgyűjtéssel indul és csak utána láthat neki bármilyen termék érdemi fejlesztésének. Az Amul azonban már rendelkezett a szükséges adatokkal, és a szakértők nagy jelentőséget tulajdonítanak neki, ahogy ezeket a gazdálkodók szintjén is hasznosíthatóvá teheti a termelők tudatosságát, a minőségi állatorvosi útmutatáshoz való hozzáférést és a legeltetési vagy takarmányozási erőforrásokhoz való kapcsolódást illetően.

A cikkben idézett iparági vezető szerint ha az MI valóban képes lesz integrálni az indiai nyelvek helyi dialektusait, akkor erre a transzformatív potenciálra épülve megvalósulhat a Fehér Forradalom 2.0. Mint ismeretes, az eredeti Fehér Forradalom a világ legnagyobb tejipari programja volt, ami a 70-es évektől a tejhiánnyal küzdő Indiát a világ legnagyobb tejtermelőjévé tette a vidéki kistermelők összefogásán, a tejtermelés növelésén és az ellátási lánc modernizálásán keresztül.

Az Amul AI bevezetése a legmagasabb szintű kormányzati támogatást élvezte Gudzsarát államban, és már jelenleg is több szarvasmarhát fed le, mint a legtöbb nemzeti állatorvosi adatbázis a világon. Az AI News értékelése szerint a nehezebb kérdés, hogy populációs szintű MI-bevezetésként valóban azokat szolgálja-e leginkább, akiknek igazán szükségük lenne rá: az okostelefont használó gazdák például nem feltétlenül ugyanazok, akik a legnagyobb információhiánnyal küzdenek.

Részletek az AI News oldalán »

Cloud & big data

Nagyüzemi lopással vádolja kínai riválisait az Anthropic

A világ egyik legfejlettebb MI-laborja szerint az ázsiai versenytársak proxy hálózatokon keresztül szervezetten, nagy intenzitással szipkázzák ki a Claude modellekben rejlő képességeket.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.