Az IDC friss jelentése szerint az idei harmadik negyedévben 10 százalékos forgalomnövekedésnek örülhettek a wearables szegmens szereplői. Igaz, nem mindegyikük mosolya lehet őszinte...

Több mint 138 millió hordozható eszközt sikerült értékesíteni globálisan a júliustól szeptember végéig tartó időszakban - derül ki az amerikai piackutató témában kiadott közleményéből. Az okos karkötőktől az órákon át a fülhallgatókig egy sor teljesen különböző funkcionalitású terméket felsorakoztató szegmenst ezúttal egyértelműen a (zene)hallgatást kedvelők húzták felfelé.

A hearables kategóriába sorolt modellek adták a teljes piac forgalmának közel kétharmadát a harmadik negyedévben. Éves összehasonlításban pedig 26,5 százalékkal több ilyen eszköz fogyott, mint tavaly ilyenkor. Ami a wearables-torta egészét illeti, az egy tized híján kerek 10 százalékkal tudott erősödni.

A másik legnépesebb kategóriát a karon viselhető eszközök (órák, karkötők) adták. Az IDC szakértői megjegyzik, hogy ezt a szegmenst nem hagyták érintetlenül az éppen érzékelhető ellátási problémák. Mindeközben a termékmix aránya is változóban van: a fogyasztók egyre inkább hajlandók kifizetni azt a plusz pénzt, amennyibe egy funkcionalitásában sokkal szélesebb területen bevethető óra kerül egy karkötőhöz képest. A 100 dollár alatti árkategóriában például már ugyanannyi olcsó óra talált gazdára, mint amennyi, jellemzésen edzéshez használt karkötő.

Fel is út, le is út

Ami a gyártói rangsort illeti, Cupertino továbbra is őrzi az első számú szállítónak járó koronát. Igaz, az almás okosórák iránt erősen csökkent a vizsgált periódus alatt kereslet, hiszen éves alapon több mint 35 százalékkal kevesebb Apple Watch fogyott. Mindezt a többi Apple-termék (AirPods, Beats) forgalma azért valamennyire ellensúlyozni tudta, de összességében így is visszaesést mutat a cupertinói mérleg. Persze volt honnan visszaesni, hiszen ennek ellenére a cégnél maradt a teljes torta több mint negyede (miközben értékben övék a piac 53 százaléka).

 

A wearables kategória alakulása az idei harmadik negyedévben (forrás: IDC) 


Köszönhetően a Galaxy Watch sorozat nemrégiben bemutatott új generációjának (és a Google-lel tavasszal kötött szövetségnek), a Samsung meglehetősen jó periódust zárt. A Xiaomi ellenben nagyot bukott, ami jól kidomborítja a "karkötőnehéz" portfólióval rendelkező gyártók aktuális problémáit. A kínai gyártó igyekszik is eltolni a súlypontokat, ám egyelőre ennek a folyamatnak még nincs látványos eredménye. A negyedik helyen lévő Huawei ellenben növekedni is tudott egy kicsit, ami elsősorban a fül- és fejhallgatóinál jelentkező kereslet érdeme.

Az utolsó, még néven nevezett helyre egy indiai cég került (nem először az IDC történetében). Az elsősorban alacsony árakkal és agresszív reklámtevékenységgel nyomuló Imagine Marketing portfólióját zömében a BoAt márkához köthető különböző hearables termékek adják, de a gyártó forgalmának tizedét már az órák adják, melynek forgalmazása csak nemrégiben kezdődött meg.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.