Kiszélesítette a közösségi oldalon létrehozott céges és egyéb oldalak gazdáinak lehetőségeit a Facebook. Mostantól több jogosultsági szintet is beállíthatunk, és akkor sem maradnak frissítés nélkül a követők, ha pár napig eltűnünk a gép elől.
Hirdetés
 
Ha valaki ezelőtt létrehozott egy Facebook oldalt, de szerette volna, ha a kezelésével járó feladatok egy részét mással is megoszthatja, csak egy valamit tehetett: további adminokat jelölt ki ismerősei köréből, akik innentől pontosan ugyanazokkal a jogosultságokkal rendelkeztek, mint ő maga - akár az is előfordulhatott, hogy a frissen kijelölt "társgazda" az eredeti tulajdonos jogosultságát vonta meg. Mostantól finomodik a felhatalmazások köre, és kényelmesebbé válik a kommunikáció időzítése is.

Egészséges hierarchia Az alábbi táblázat a Facebook segítségnyújtási központjának ábrája alapján készült: ebből is látható, hogy mostantól összesen hét szintet határozhatunk meg, amikor valakire kiemelt jogosultságokat ruházunk egy általunk létrehozott Facebook oldallal kapcsolatban.



Természetesen továbbra is adhatunk korlátlan hozzáférést az eddigiekhez hasonlóan: a Manager szint gyakorlatilag minden funkciót elérhet és használhat. A Content Creator nevéből adódóan a tartalomelőállításért felel, de már nem osztogathat másoknak jogosultságokat. A Moderator a "közönségkapcsolatok" felelőse, a rajongói hozzászólásokra válaszolhat illetve törölheti is a nem megfelelőket, valamint üzeneteket küldhet a feliratkozott felhasználóknak az oldal nevében. Külön szinten kaptak az oldalt hirdető szakemberek is, legvégül pedig az elemző funkciót betöltők állnak, akik csupán az oldal statisztikáinak megtekintésére jogosultak.

Ej, ráérünk arra még Szintén új funkció az is, hogy mostantól nem kell valamilyen külső alkalmazást vagy plugint használni a bejegyzések későbbre időzítéséhez. Nem kell attól tartani, hogy ha egy hétre elutazunk nyaralni, folyamatos frissítések nélkül maradnak az oldal követői, mivel most már jó előre beállíthatjuk, mikor jelenjenek meg a bejegyzések és megosztások. Ehhez csak az új bejegyzés dobozának bal alsó sarkán megjelenő apró óra ikonra kell kattintanunk, majd lenyíló menük segítségével pontosítani a megjelenés időpontját.



Nem mindenki van tisztában vele, hogy a normál (céges) státuszüzenetek mindössze átlagosan a teljes rajongói kör hatodánál jelennek meg. Azaz a többségnek egyáltalán nem tűnik fel az aktivitásunk, és így a reagálásukra is hiába várunk. Ezen segíthetünk némi ráfordítással, ha használjuk a posztok végén mostantól megjelenő Promote gombot. Ekkor azonnal allokálhatunk egy bizonyos összeget, amelynek megfelelő mennyiségben szponzorált postként jelenik meg üzenetünk olyanok üzenőfalán is, akiknél a hagyományos ügymenetben nem jelenne meg a bejegyzésünk. Könnyítés, hogy három napra visszamenőleg is választhatunk promotálható bejegyzést oldalunkról, az aktuálisan szponzorált elemekről pedig szintén egy mozdulattal törölhetjük is a fizetős opciót.



A Facebook nem csinált csodát első tőzsdei napján
Elérkezett a digitális adatkampányok ideje
Nagy szám! Ennyit keres rajtunk a Facebook

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.