Ekkora az App Store-ban blokkolt csaló tranzakciót összértéke. Tavaly 2,2 milliárd dollár értékű potenciális csalást akadályoztak meg.

Dollármilliárdokat spórolt felhasználó közösségének az Apple. Közleménye szerint szakértői hat év alatt 11 milliárd dollár összértékű csalási kísérletet hiúsítottak meg az App Store-ban. A (kalkulált) összeg ötödét a múlt évben hozták össze.

Tavaly 2 millió beküldött appot találtak problémásnak – és utasítottak el –, valamint blokkoltak több mint 1,1 milliárd olyan műveletet, aminek a célja csaló fiókok létrehozása volt. Csalás gyanúja miatt megszüntettek 193 ezer fejlesztői fiókot, és elutasítottak több mint 138 ezer fejlesztői regisztrációt. De a felhasználók sem maradtak ki: több mint 40 millió olyan ügyfélfiókot deaktiváltak, amely esetében felmerült a csalás vagy visszaélés gyanúja. Emellett megakadályozták több mint 5,4 millió lopott hitelkártya használatát is.

A számok folyamatosan nőttek az előző években. 2024-ben például még csak 2 milliárd dollárnyi tranzakciót blokkoltak, és 4,7 millió lopott hitelkártyát azonosítottak.

Érdekes a miből-mennyit arány is

Mint a gyártó közleményében olvasható, a fenti eredmények nem kis részben a gépi tanulási technológiákat is alkalmazó App Review csapatnak köszönhetők. Volt dolguk bőven, hiszen 2025-ben több mint 300 ezer új fejlesztő publikált appot az Apple alkalmazásboltjában. A csapat összesen 9,1 millió beküldött alkalmazást értékelt (2024-ben még csak 7,7 milliót), melyek közül 2 milliót utasított el. Közülük 1,2 millió új alkalmazás volt, 800 ezer pedig frissítés.

Találtak például olyan appokat, melyek publikálását eredetileg standard játékként vagy segédprogramként (pl. egy egyszerű puzzle vagy egy kalkulátor) engedélyezték, ám a fejlesztőik a frissítéseket már pénzügyi csalás szándékával telepítették – volna. Tavaly 59 ezer alkalmazást meszeltek el ilyen fejlesztői manőverek miatt (ez a szám 2024-ben még csak 17 ezer volt).

Emellett 22 ezer alkalmazást/frissítést utasítottak el rejtett vagy nem dokumentált funkciók miatt, több mint 370 ezret pedig azért, mert más alkalmazást másoltak. 440 ezer app adatvédelmi jogsértések miatt vérzett el.

Az ellenőrzéseket az alkalmazásértékelések és a felhasználói vélemények sem úszták meg. A csapat több mint 1,3 milliárd értékelést és véleményt dolgozott fel tavaly, közülük 195 milliót blokkolt. Az Apple egyébként minden App Store-használónak azt javasolja, hogy azonnal jelentse a reportaproblem.apple.com oldalon, ha a telepített appoknál rendellenes, gyanús működést érzékelnek.

Egyébként van is mit védeni. Az App Store-nak hetente 850 millió látogatója van, és egyre többen hajlandók fizetni is az appokért. Az Appfigures elemzőcég jelentése szerint tavaly 107 milliárd alkalommal töltöttek le appot az App Store-on és a Google Playen keresztül. Ez ugyan 2,7 százalékos visszaesés 2024-hez képest, de a felhasználók közel 22 százalékkal többet, összesen 156 milliárd dollárt fizettek ki értük.

Biztonság

Suttyomban indított új appot a Meta

Az egyelőre csak az USA-ban elérhető Forum a facebookos csoportokra támaszkodva építene egy működésében a Redditre hajazó külön platformot.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.