Ismét nekifutottak a korábban nagy népszerűségnek örvendő Dark Sky Weather készítői: az új Acme Weather időjárás-előrejelző alkalmazásban mindent pontosan jeleznének az esőtől a szivárványokig.
Hirdetés
 

A népszerű Dark Sky Weather időjárás-előrejelző alkalmazásnak annak idején azt a különleges képességet tulajdonították, hogy más szolgáltatásokkal szemben képes percre pontosan megmondani, mikor várható eső. Az Apple 2020 márciusában vásárolta fel az applikációt, és hamar kiderült, hogy a dolog ilyen keretek között már nem működik: a Dark Sky androidos kiadása hamarosan eltűnt, az iOS-verzió beépült az Apple saját időjárás-alkalmazásába, a felhasználók pedig arról számoltak be, hogy az új felállásban sikerült nagyjából mindent szétverni, ami a Dark Sky-t egyedivé tette.

Az integráció kudarcára való tekintettel az eredeti appot fejlesztő csapat most újra nekifutott, és bejelentette az Acme Weather nevű új, egyelőre csak iPhone-okon elérhető alkalmazást, ami ígéreteik szerint a korábbinál is hatékonyabban kezeli majd a különböző meteorológiai előrejelzések bizonytalanságát. Vonatkozó blogbejegyzésükben azt magyarázzák, hogy egyetlen időjárás-előrejelzés sem lesz soha 100 százalékosan megbízható, amire az Acme Weather is reflektál, megjelenítve a legvalószínűbb és az alternatív forgatókönyveket is: ezek minél közelebb esnek egymáshoz, annál megbízhatóbb lesz a prognózis.

A bizonytalanság mértékét a valószínű (sötét) és a többi lehetséges (világos) vonalak közti rész nagyságával szemléltetik, és a változatos adatforrásoknak köszönhetően még nagyobb pontosságra törekednek, mint amit a Dark Sky esetében elértek. A numerikus időjárás-előrejelző modellek, a műholdas adatokat, a földi állomások megfigyelései és a radarok információi mellett közösségi jelentéseket is figyelembe vesznek, ami szerintük különösen hasznos, amikor egyik vagy másik technológia nem tud különbséget tenni például a jéghideg eső és a hó között.

A függetlenség izgalmasabb

Az Acme Weather kéthetes ingyenes próbaverzióval és évi 25 dolláros előfizetéssel érkezik, az időjárás riportolásával kapcsolatban pedig a fejlesztők kiemelik, hogy nem gyűjtenek felesleges adatokat, nem használnak harmadik féltől származó nyomkövetőket, és nem értékesítik a felhasználói adatokat sem. hirdetőknek. Az alkalmazás a Dark Sky-hoz hasonlóan küldi a figyelmeztetéseket, ezúttal azonban már mindenki testre szabhatja a riasztásokat annak alapján, hogy mi érdekli, a közelgő esőtől, a széltől vagy az UV-indextől egészen a szivárványok megjelenéséig vagy a különösen látványos naplementék lehetőségéig.

A fenti közleményben a Dark Sky készítői azt írják, hogy tizenöt éve készítenek időjárás-alkalmazásokat, de ez a csúcspontja mindannak, amit ezelatt tanultak, és ez lesz az az applikáció, amit mindig is fel szerettek volna építeni. Az Apple-ről szólva a TechCrunch-nak nyilatkozva arról beszéltek, hogy elsősorban az új ötletek kipróbálásának lehetősége vitte vissza őket a független (indie) vállalkozáshoz. Az alapító Adam Grossman "abszolút imádja az Apple-t", de megjegyzi, hogy egymilliárd felhasználóval nehéz kísérletezgetni, mivel a hibák ugyanilyen költségesek lesznek. Miután az Apple-nél hosszú szoftverfejlesztési ciklusokkal és "sok érdekelt féllel" szembesültek, úgy döntöttek, hogy "még egy csomó dolgot ki akarnak próbálni".

Érdemes megjegyezni, hogy annak idején a Dark Sky díj ellenében más fejlesztőknek is elérhetővé tett egy API-t. Az Acme Weather esetében még nem döntöttek róla, hogy előállnak-e hasonló megoldással, egyelőre úgy látják, hogy az előfizetések is fedezhetik a különböző időjárási modellek és erőforrások behívásával járó magas költségeket. A kísérleti funkciókat az alkalmazás egy speciális, Acme Labs néven hivatkozott részében próbálgatják majd.

Konzumer tech

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.