A Samsung a héten tartja szokásos éves fejlesztői konferenciáját. Az ilyen eseményeken természetszerűleg előkerülnek jövőbemutató ötletek, vad, talán sohasem megvalósuló koncepciók. Valami ilyennek szánhatták a cégnél azt a rövid videót is, amely nagyon máshogy közelít a hajlított kijelzős telefonokhoz, mint ahogy azt a néhány eddig megjelent modellnél megszokhattuk.
Nem nagyobb, hanem kisebb lesz
A jelenleg piacon lévő megoldások azzal próbálják eladni magukat, hogy csak egy (kicsit vastag) telefont kell hordanunk, amit kettéhajtva viszont tabletként tudunk használni. Nos, az alábbi videóban látható koncepció a feje tetejére állítja mindezt. A vízszintesen összehajtható készülék ugyanis nem nagyobb hasznos felületet kínál, hanem egy feleakkorát.
A régi, kagylószerűen összecsukódó telefonokra kísértetiesen emlékeztető dizájnnak leginkább a nosztalgiafaktor felerősítésében lehet keresnivalója. Ezen kívül azonban sok előnye nem látszik. A bemutatóban szereplő főzős példa is meglehetősen sántít, mert attól, hogy kilencven fokban összehajtjuk a telefont, még nem feltétlenül válik könnyebbé a recept követése. Az viszont tény, hogy létezhet olyan közönség, akiket kifejezetten zavarnak a mai, nagy méretű kijelzők, és akár plusz pénzt is hajlandóak lennének áldozni egy könnyebben zsebre vágható telefonért.
Fontos tisztázni, hogy a Samsung semmiféle új terméket nem jelentett be ezzel, pláne nem megjelenési dátumokat. Ez egyelőre csak annak a folyamatnak a része, ahogy a gyártó megpróbálja kipuhatolni az új technológia lehetséges megjelenési formáit.
Forradalom helyett küszködés
A hajlítható kijelzős mobil eszközöket egy-két évvel ezelőtt a mobilpiac megmentőiként látták sokat. Mondván, ez az az újítás, ami alapjaiban fogja felrázni a mára kicsit ellaposodott, valódi innovációkban szűkölködő szegmenst. Ez egyelőre finoman szólva sem következett be. Az a pár, méregdrága modell, ami nagy nehezen piacra került, nem több, mint érdekes játékszer a technológiai újdonságok iránt extrém mód érdeklődők tehetős vásárlók kicsiny táborának.
Persze nem csupán az árazás a gond, hanem maga a kiforratlan technológia. A Samsung valóságos kálváriát járt végig első ilyen készülékével. A Galaxy Foldot a tavaszi megjelenés előtti utolsó pillanatban kellett visszahívni, hogy aztán hosszas hallgatás és némi ígérgetést követően végül idén összel nagy nehezen a polcokra kerülhessen a mérnökök által újragondolt változat. A koreaiak mellett a kínai Huawei a másik nagy gyártó, ahol szintén erőltették a megoldás bevezetését, ám ott is kísértetiesen hasonló problémák adódtak.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak