Kedden hunyt el egy Palo Alto-i idősek otthonában Gene Amdahl, aki a 60-as években forradalmasította a nagygépes technológiát. 92 éves volt, de öt éve már súlyos Alzheimer-kór miatt kellett kezelni. Az, hogy a mainframe még mai is létezik, nem kis részben neki köszönhető.

Az 1922-ben született Amdahl szülei svéd és bevándorlók volta. Karrierje a 20-as években születettek klasszikus útja szerint alakult. A második világháború alatt mérnök-fizikus diplomát szerzett, és 1944-ben vonult be a haditengerészethez, ahol radarosokat oktatott. A háború után azonban érdeklődése az elméleti fizika felé fordult, abból 1948-ban szerzett diplomát, de a doktori értekezésében már egy a digitális számítógépek logikai tervezésével foglalkozott, sőt már számítógépet is készített.

A nagy kiugrás

A fiatal kutató keresve sem találhatott volna jobb munkahelyet magának, mint az IBM. 1952-ben, amikor a céghez került, egyből a mély vízbe dobták: rész vehetett az akkor már folyó IBM 704 fejlesztésében. Ez az 1954-ben piacra dobott volt az első olyan sorozatban gyártott számítógép, amely már tartalmazott lebegőpontos aritmetikai egységet.

Bár Amdahl 1958-ban elhagyta az IBM-et, kis kitérőt tett űrhajózásban és hadiiparban érdekelt cégeknél, 1960-ban visszatért, és egyből ő lett a System /360 család főtervezője. Bár ezeket a gépeket akkor még nem mainframe-eknek hívták – az elnevezés csak a 70-es évektől terjedt el –, a család indította el a modern nagygépek korszakát.

Az IBM korábban is tervezett hasonló robusztus és nagy teljesítményű gépeket, de azok jellemzően céleszközök voltak a hadsereg igényeihez igazítva. A System / 360 több szempontból is újdonságot hozott. Mindenekelőtt azt, hogy egy egymással kompatibilis gépekből álló család volt, amely azt biztosította a vállalatoknak, hogy ha erősebb gépre kellett váltaniuk, arra át tudták vinni a szoftvereiket anélkül, hogy azokba bele kellett volna nyúlni.

Amikor 1964-ben a cég akkori elnök-vezérigazgatója, Thomas J. Watson Jr. bemutatta az új rendszert, a főtervezőt mint a System / 360 atyját mutatta be.

1967-ben fogalmazta meg kisebb módosításokkal máig érvényes törvényét, amely a párhuzamos feldolgozás elméletileg elérhető maximális sebességnövekedésre ad jóslást.

Az IBM után

Második IBM-es korszaka tíz évig tartott. 1970-ben saját céget hozott lére a Fujitsu támogatásával. Az Amdahl Corp. Az IBM-énél olcsóbb és megbízhatóbb mainframe-ek építését tűzte ki célul. 1975-be mutatták be az első produktumot, az Amdahl 470V / 6-ot. Ehhez harmadik fél gyártotta perifériákat is lehetett kapcsolni, és képes volt futtatni az IBM mainframe-re fejlesztett szoftvereit. Ezen a piacon egyébként sikeresen vette fel a versenyt egykori munkaadójával: 1979-ben, amikor maga az alapító elhagyta a cégét, az már a mainframe-piac 22 százalékát birtokolta. Maga a vállalat egyébként 1997-ben teljes egészében beolvadt a Fujitsuba.

A klasszikus: IBM System / 360

Amdahl következő kísérletei nem voltak ilyen sikeresek. A Trilogy Systems, amelynek célja az volt, hogy olyan extrém hibatűrő szuperchipet építsen, amely egyesíti több chip funkcióját, gyakorlatilag megbukott. Bár az ötlet technikailag megvalósíthatónak bizonyult, a gyártás összességében olyan drága volt, hogy nem lehetett versenyképes a hagyományos megoldásokkal. Végül a vállalatot egy felvásárlás mentette meg a végtől.

Az 1987-ben alapított Andor Systems története már valóban csőddel ért véget. Amdahl ezzel a kis mainframe-ek piacát akarta megcélozni: olyan gépeket akart piacra dobni, amikhez nem kellett speciális hűtött környezet. Az IBM mainframe-ek atyját azonban itt is kísértették a sikertelen chipgyártási kísérletei. Ugyanis ennél a vállalkozásánál is ilyen okok miatt nem tudta időben piacra vinni rendszereit. Az IBM most időben lépett, és gyorsan elfoglalta ezt a piacot. A vállalat a 90-es években csődöt jelentett.