A friss előrejelzések szerint jövőre bő 5 ezer milliárd dollárt költhet a világ informatikai eszközökre, szoftverekre és szolgáltatásokra, ami 8 százalékkal lehet több az idei összegnél.

Az év közepén közzétett jelentéshez képest kicsit óvatosabbá váltak a Gartner előrejelzései az idei és jövő évre vonatkozó infokommunikációs költések kapcsán. Az amerikai piackutató legfrissebb elemzésében némileg szerényebb növekedési kilátások olvashatók, de ettől függetlenül a trend változatlanul pozitív.

Kicsit visszavettek

Ami az idei globális költéseket illeti, a jóslat már alatta marad a 4,7 billió dollárnak, a korábban remélt 4,3 százalékos éves növekedés pedig 3,5-re olvadt alig három hónap elteltével. Igaz, utóbbi adat romlásában a tavalyi forgalom pontosítása (megemelése) is szerepet játszott.

Ami 2024-et illeti, ott is kicsit szerényebbé vált az előrejelzés. A Gartner szakértői jelenleg szűk 5,1 billió dolláros forgalmat látnak eléhetőnek, ami kereken 8 százalékkal múlná felül az idei megrendeléseket (szemben a korábbi 8,8 százalékos várakozással).

A piackutató elemzése kitér a generatív mesterséges intelligencia hatására is. Korunk leggyakrabban emlegetett technológiai buzzwordje a várakozások szerint idén és jövőre még nem befolyásolja közvetlenül a költéseket, ugyanakkor "az MI-be való befektetés szélesebb értelemben támogatja az IT-kiadások általános növekedését".

A Gartner előrejelzése az infokommunikációs piac globális forgalmáról szektoriális bontásban

 

Ahogy az a fenti táblázatból is kirajzolódik: idén és 2024-ben is elsősorban a szoftverek és a különböző informatikai szolgáltatások jelentik a húzóerőt. A nyilvános felhőszolgáltatásokra fordított globális kiadások az előrejelzések szerint 2024-ben több mint 20 százalékkal nőnek, elsősorban a szolgáltatók által végrehajtott áremeléseknek, valamint a fokozott kihasználtságnak köszönhetően.

Az utóbbi években látványosan szenvedő hardveres szegmens is lassan talán túljut a krízisen, és jövőre mindez már 4,8 százalékos növekedésben ölthet testet. Ami viszont változatlan formában dübörög, az a biztonsági terület. A Gartner egy felmérésére hivatkozva ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a nagyvállalati informatikai vezetők 80 százaléka mondta azt, hogy 2024-ben növelni tervezi a kiber-/információbiztonságra fordított kiadásokat. Mindennek szintén köze van az MI elterjedéséhez, mivel az egyben új biztonsági kockázatot is jelent a szervezetek számára.

Belefáradtak az állandó változásba

A jelentés egy érdekes jelenségre is felhívja a figyelmet. A Gartner szerint a CIO-kat változásfáradtság sújtja, ami gyakran azzal jár, hogy ódzkodnak új projektekbe és kezdeményezésekbe fogni. Mindez a 2023-as IT-kiadások egy részét 2024-re tolja, és ez a tendencia várhatóan 2025-ben is folytatódik.

"A szervezetek az IT-projektek hangsúlyát a költségkontroll, a hatékonyság és az automatizálás irányába tolják el, miközben visszafogják azokat az IT-kezdeményezéseket, amelyeknek a megtérülése hosszabb ideig tart" - zárul a piackutató elemzése.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.