A jövőben az egér mozgását is figyelheti a Facebook, így még több adatot gyűjtenek majd szokásainkról.
Hirdetés
 

Olvasóink nagy részének valószínűleg nincsenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy a Facebook számára a felhasználók elsősorban értékes adatforrásként funkcionálnak. Miközben éljük közösségi életünket, az általunk lájkolt oldalak, támogatott csoportok, lekattintott hirdetések gyarapítják azokat a statisztikákat, amelyek alapján újabb hirdetésekkel célozhatnak meg bennünket.

Minden mozdulatunkat figyelnék

A Facebook folyamatosan keresi annak lehetőségét, hogy még relevánsabb, pontosabb és értékesebb információkat gyűjthessenek rólunk, derült ki a The Wall Street Journal által készített interjúból. Ken Rudin, a cég analitikai osztályának vezetője elmondta, hogy egy olyan megoldást tesztelnek, ami lehetővé teszi a felhasználók kurzormozgásának követését, így pontosan meg tudják állapítani, hogy az oldalon elhelyezett hirdetésekre való kattintás előtt hol és mennyit időzött a felhasználó az egerével.

Az így kinyert nyers információk ezután bekerülnének a cég adatfeldolgozó folyamataiba, ahol azokat egyrészt termékfejlesztés céljából használnának, másrészt azért, hogy még pontosabb és hatékonyabb lehessen a reklámelhelyezés az oldalon. A szakember elmondása szerint a Facebook alapvetően két típusú adatot gyűjt és tárol a felhasználókról: demográfiai és viselkedéssel kapcsolatos infókat. A demográfiai adatok közé tartozik az, hogy hol születtünk, milyen a családi állapotunk, milyen iskolákba jártunk: ezek képezik le a Facebook számára azt az életünket, amit az közösségi oldalon túl élünk.

Máshol is használják

A viselkedéssel kapcsolatos (mit lájkolunk, milyen barátaink vannak) információk azok, amelyeket az oldalon való tevékenykedéssel generálunk és ezt valós időben képes gyűjteni a Facebook. Ez utóbbit gazdagítaná az az adathalom, amit a kurzormozgással gyűjtenének, viszont még hónapokba telik, mire kiderül, van-e egyáltalán értelme az ilyen jellegű adatgyűjtésnek.

Nem a Facebook az egyetlen vállalkozás, amely ilyen jellegű méréssel próbálkozik, derül ki a WSJ cikkéből. A digitális képek kereskedésével foglalkozó Shutterstock az oldal látogatóinak összes mozdulatát rögzíti, amikor azok a képek böngészésével vannak elfoglalva. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden egyes képvásárlás után meg tudják állapítani, hogy a felhasználó milyen hosszan időzött egy-egy fotó felett az egerével, mire úgy döntött, hogy megrendeli azt. A cég szerint  ez egy kiváló módszer arra, hogy a felületet a lehető legjobb elrendezésben alakítsák ki, mivel így az is kiderül számukra, ha a weboldalon lévő információk elrendezése nem megfelelő.

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.