Válogatott tudóscsapat toborzásával, egy kétes hírű MI-startupba való 15 milliárd dolláros befektetéssel és egy szörnyeteg adatközpont felépítésével hozná újra lendületbe a Metát.

A Metánál a jelek szerint nem úgy halad a mesterséges intelligencia fejlesztése, ahogy azt Mark Zuckerberg tervezte, de a társaság vezetője nem tett le róla, hogy elsőként fejlessze ki az emberi képességeket is elérő vagy meghaladó mesterséges általános intelligenciát (AGI). Miután pedig a közösségi óriás minőségi problémák miatt kénytelen volt elnapolni eddigi legerősebb modellje, a Llama 4 Behemoth nyilvános kiadását is, a világ második leggazdagabb embereként számon tartott Zuckerberg sebességet váltott: a Meta új "szupercsapatot" állít fel az AGI-t célzó fejlesztésekre, ezzel összefüggésben pedig közel 15 milliárd dollárt fektet a Scale AI-ba, 49 százalékos részesedést szerezve ezzel a híres-hírhedt kaliforniai startupban.

A Scale AI-t meghatározó szereplőnek tartják az adatcímkézésben (az adatok kontextuális információval való ellátásában azok forrásáról, tartalmáról, relevanciájáról), ami elengedhetetlen dolog az MI-rendszerek betanításához. A Futurism által idézett szakértő ezzel kapcsolatban emlékeztet rá, hogy lassan a Meta és mások is kifogynak az ilyen adatokból, ha egyáltalán nem fogytak ki belőlük már így is. Már 2022 végén is lehetett olvasni olyan előrejelzéseket, amelyek értelmében a gépi tanuló rendszerek akár 2026 előtt kimeríthetik a jó minőségű nyelvi adatforrásokat, ami megmagyarázza a Meta eddigi legnagyobb külső befektetését is ezen a területen.

Összetartoztak, összenőttek

Magát a Scale AI-t közben azzal vádolják, hogy a manuális adatcímkézést lényegében bérrabszolgákkal végezteti, harmadik világbeli munkásokat alkalmazva a kifejezetten fáradságos munkára, radásul szisztematikusan visszatartja a nekik járó béreket is a munkajogi szabályok megkerülésével. A cég emellett szerződést kötött a Pentagon Thunderforge programjának vezetésére, ami MI-ágensek integrálását célozza a hadsereg döntéshozatali és végrehajtási rendszerébe, ügyfelei között pedig ott van az OpenAI, a Google, a Microsoft és persze a Meta is. Utóbbi egyébként szintén megtalálta magának a védelmi beszállító szerepét, és az Andurillal közösen látná el az amerikai katonákat valós idejű harctéri adatvizualizációra képes sisakokkal.

A Scale AI alapítója, Alexandr Wang, aki 2021-ben a világ legfiatalabb, önerőből meggazdagodott dollármilliárdosa lett, a Meta befektetésének részeként csatlakozik Zuckerberg fent említett, 50 fősre tervezett szupercsapatához, amelybe az üzletember személyesen válogatja a jelölteket. A Bloomberg szerint Zuckerberg azt hangsúlyozza, hogy a neki dolgozó fejlesztői mentesek lennének a befektetők ellenőrzésétől, és van elég forrása a munkájukat támogató több gigawattos adatközpont felépítésére is. Igaz, hogy az MI-kutatók jelentős része úgy látja, az emberi képességeket meghaladó MI-rendszerek kifejlesztésétől egyelőre nagyon távol vagyunk, Zuckerberget nyilván a metaverzumhoz hasonló, sokmilliárd dolláros fiaskó sem fogja csődbe vinni.

Piaci hírek

A Nemzeti Gárdát is be kell vetni Minnesotában egy kibertámadás miatt

Az amerikai tagállam közigazgatási központját múlt hét végén érte olyan súlyos online támadás, ami miatt jelenleg is több fennakadás van a Saint Paul önkormányzata által üzemeltetett rendszerekben.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.