Miután az előző műsor megbukott, az újhoz új férfit vagy nőt keres az Intel.
Hirdetés
 

Négy napja rapid módon kirúgta ki Pat Gelsinger vezérigazgatót az Intel igazgatótanácsa (a hivatalos változat szerint Gelsinger köszönt le). A boardtagokat az sem érdekelte, hogy a vállalat irányítását megbízott vezetőkre kell bízni. A posztot betöltő David Zinsner pénzügyi igazgatónak és az Intel Products divíziót irányító Michelle Johnston Holthausnak azonban nem feladata, hogy az Intel hosszú távú stratégiájára vonatkozó döntéseket hozzanak. Így amíg nem lesz meg a hivatalos utód, a cég halad tovább a gelsingeri úton.

Az utódkeresés azonban már elkezdődött. Bár a Gelsinger nyugdíjazásáról kiadott közlemény utal arra, hogy csak most kezdődik a jelöltek kiválasztása és megkeresése, a Reuters értesülései szerint több név is kering a boardtagok között.

Kívülről, de az iparágból keresik a megmentőt

Egyik a Gelsingernél két évvel idősebb Lip-Bu Tan (a fenti képen balra), aki előtt nem ismeretlen a csipgyártó, ahogy a problémák sem: 2022 és 2024 között, azaz már a Gelsinger-éra alatt tagja volt az Intel igazgatótanácsának. Idén augusztusban hivatalosan személyes okokra hivatkozva távozott, de hangsúlyozta, hogy továbbra is támogatja a vállalatot. A Reuters információi szerint viszont amiatt állt fel, mert nem értett egyet Gelsinger élénkítési programjával: baja volt a szerződéses gyártási stratégiával, a létszámmal és munkakultúrával is.

Az igazgatótanács már a múlt héten megkereste Tant, hogy nyitott lenne-e a feladatra. Az állítólagos jelölt cége, a Walden Catalyst azonban nem kommentálta a hírügynökség értesülését. (Cégnévnek Tan állítólag azért választotta a 19. századi amerikai filozófus, Henry David Thoreau főművének címét, mert Thoreau azon elvét követi, hogy mindig mást kell csinálni, mint amit a mainstream.)

Állítólag puhatolóztak a Marvell Technology elnök-vezérigazgatójánál, Matt Murphynél (a fenti képen jobbra) is. Murphy 2016 óta irányítja sikeresen a kaliforniai félvezetőgyártót, de 1994-től dolgozik az iparágban, a Marvellhez a Maxim Integrated Productstól került, ahol 22 évet töltött, az utolsó tíz évét felső vezetőként. Az ő neve már korában is felmerült Gelsinger lehetséges utódaként, de kedden, a Marvell negyedéves eredményei kapcsán tartott elemzői konferenciahíváson azt mondta, hogy kizárólag jelenlegi feladataira kíván koncentrálni.

Bárki ül is bele a cég társalapítója és első vezérigazgatója, Gordon Moore (1929–2023) székébe, nagy feladatot vállal. Az Intel öt évtizedes történetének egyik legrosszabb korszakát éli, is igencsak komoly energiákat kell mozgósítania annak, aki vállalkozik rá, hogy kivezeti a vállalatot a tartós hullámvölgyből. A problémákat a jelentős tőzsdei értékvesztés is jelezi: az Intel piaci értéke jelenleg 60 százalékkal kisebb, mint amikor Gelsinger átvette a vezetést.

Lesz pénz parizerre

És hogy mi lesz Gelsingerrel? Bár vezérigazgatóként megbukott, távozásakor akár 12 millió dollárt is kaphat végkielégítésként. Ebből a 18 havi alapbére a legkisebb tétel: 1,9 millió dollár. De megkapja az idei teljes évre, valamint további másfél évre a bónuszait is.

Értesülések szerint egyébként a board két választást ajánlott fel Gelsingernek: vagy kirúgják, vagy önként lemond, és érdemei elismerése mellett nyugdíjba vonulhat.

(Képek forrása: Walden Catalyst és Marvell Technology)

Közösség & HR

Trump a nem létező robothadseregnek is keresztbe tett

Eddig sem volt könnyen hihető, hogy az egyre nagyobb bajban lévő Tesla már az idén ezerszám gyártja majd a humanoid robotokat, de a kínai kereskedelmi korlátozásokkal alapanyag sem feltétlenül lesz a gyártásukhoz.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.