Az FBI kapcsolta le a Google szuperszámítógépes adatközpontjainak fejlesztésén dolgozó alkalmazottját, aki egy éven keresztül félezer bizalmas dokumentumot csempészett ki a vállalattól.

A Google egy volt mérnökét tegnap tartóztatták le Kaliforniában, amiért a vád szerint több mint 500 darab fájlt lopott el korábbi vállalatától, és adott át rivális kínai technológiai cégeknek. A 38 éves, kínai állampolgárságú Linwei Ding 2019-ben kezdett dolgozni a Google-nél, ahol állítólag 2022 és 2023 májusa között a hivatali laptopjáról töltött fel a mesterséges intelligencia fejlesztésével kapcsolatos, üzleti titoknak minősülő anyagokat saját személyes tárhelyeire. Ha a bíróság bűnösnek találja, akár tételenként 10 év börtönbüntetést és 250 ezer dollárig terjedő pénzbírságot kaphat – számolt be róla az Engadget.

A lap szerint Ding nem csak a Google adatszivárgást megelőző (DLP) rendszereit játszotta ki, de állítólag a belépőjét is átadta egy másik Google-alkalmazottnak, hogy úgy tűnjön, mintha a társaság kalifornai irodáiban dolgozna. Eközben azonban egy olyan kínai cégnél szerepelt technológiai igazgatóként, amelynek a tőkebvonásban is segédkezett, tavaly pedig ő maga is alapított és vezérigazgatóként irányított egy mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalkozást Kínában. Teljesen azonban nem sikerült átvernie a Google-t, ahol egy belső vizsgálatot követően egyből az FBI-hoz továbbították felfedezéseiket.

Volt már ilyen, lesz ilyen még

Az ügyben az FBI igazgatója, Christopher Wray is megszólalt, aki az Engadget által idézett közleménye szerint a mostani vádakat a legfrissebb példának nevezte arra, hogy a kínai vállalatok amerikai leányvállalatai milyen régóta igyekeznek lenyúlni az amerikai innovációt, és figyelmeztetett a technológiák és üzleti titkok amerikai vállalatoktól való kiszivárgásának pusztító gazdasági és nemzetbiztonsági következményeire. Az igazságügyi minisztérium képviselője szintén kijelentette, hogy nem lehet eltűrni a mesterséges intelligencia és más fejlett technológiák ellopását, ami veszélybe sodorhatná az ország biztonságát is.

Ding egyébként a Google szuperszámítógépes adatközpontjainak fejlesztésében vett részt, így hozzáférése volt a hardveres és szoftveres infrastruktúrához, illetve a támogatott MI-modellekhez és -alkalmazásokhoz is. Az Engadget emlékeztet rá, hogy nem ez az első eset, amikor hasonló ügyekben kínai állampolgárokat tartóztattak le az USA-ban. Volt már példa korábbi Apple-alkalmazottak elleni vádemelésre is, akik a társaság nemrég elkaszált Apple Car járműipari projektjéről juttattak el érzékeny információt kínai cégekhez – egyiküket éppen most ítélték 6 havi börtönre és közel 150 ezer dolláros pénzbírság megfizetésére.

Biztonság

5 százalékot adna magából az amerikai kormánynak az OpenAI

Sajtóértesülések szerint a világ egyik legjelentősebb MI-fejlesztője ugyanezt várná el az összes nagy belföldi riválistól, hogy aztán a hatalmas csomag felett egy állami alapkezelő őrködjön. Az ötlet mögött a technológiával szembeni ellenállás és a szabályozás felpuhítása állhat.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.