A tengerentúlon a mesterségesintelligencia-bevezetések aránya éppen a legnagyobb vállalati ügyfelek körében mutat csökkenő tendenciát, ami nem a legjobb hír a fenntartható üzleti modellt kergető MI-fejlesztőknek.

A mesterséges intelligencia állítólag éppen most változtatja meg a világot, de a valóságpróbát nem mindig viseli jól: a gyakorlatban egymást érik a komikus vagy nyomasztó felhasználási esetek, a generatív MI üzleti folyamatokba való integrálását pedig sokszor a túlzott elvárások és hibás megközelítések is kudarcra ítélik. Bár a mesterséges intelligenciához köthető kiadások az előrejelzések szerint folyamatosan növekednek majd a belátható jövőben, olyan felméréssel is találkozhatunk, amelyik már a technológia egyértelmű visszaesését jelzi bizonyos területeken.

Az amerikai népességstatisztikai hivatal (US Census Bureau) kéthetente szondázza az MI elterjedését, legutóbbi jelentésében pedig a legnagyobb visszaesésről számol be 2023 novembere óta. A szövetségi ügynökség több mint 1,2 millió amerikai cég adatai alapján jutott arra az eredményre, hogy a 250-nél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatok körében az MI-eszközök adaptációjának aránya a június közepén mért, majdnem 14 százalékos rátáról 12 százalék alá csökkent augusztusra, vagyis a bevezetések lassulása tapasztalható a nagyvállalatok körében.

A valódi pénzt pedig onnan várnák

Az MI-használat valamelyest emelkedett ugyan a 4 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató mikrovállalkozásoknál, de már a 19-250 alkalmazottat foglalkoztató középvállalkozások között is csökkent vagy stagnált. Ez különösen aggasztó lehet abban a tekintetben, hogy a (nagy)vállalati piacnak mennyire meghatározó szerepe lenne egy fenntartható üzleti modell kiépítésében, de a mesterséges intelligenciával ígért gyors bevételnövelés egyelőre nem igazán tapsztalható sem az üzleti felhasználásban, sem ezen keresztül a befektetők pénzét égető MI-fejlesztőknél.

A technológiai részvények ettől függetlenül is rekordokat döntögetnek az MI-őrület közepette, és az IDC előrejelzése szerint 2029-ig éves átlagban több mint 30 százalékkal emelkedhetnek az ilyen jellegű költések is, egyes pénzügyi szakértők már arra figyelmeztetnek, hogy az MI-szoftverek innovációja ebben a formában elérte a platót, és minimum kétséges, hogy megtérülhetnek-e valaha az erre fordított elképesztő kiadások. Más szóval, ha a vállalati mesterségesintelligencia-forradalom már javában zajlik, az nem igazán köszön vissza a vonatkozó adatokból.

A Futurism riportja ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy az OpenAI régóta várt GPT-5 modellje "hatalmas puffanással" érkezett meg augusztusban, és nem előrelépésnek az emberi szintű mesterséges intelligencia felé. Eközben olyan vállalatok, amelyek elbocsátásokat jelentettek be az MI-re hivatkozva, most igyekeznek újra feltölteni soraikat, mintha rájöttek volna, hogy a technológia közel sem annyira potens, mint amilyennek beállították – sőt mostantól exponenciális fejlődést kellene mutatnia, hogy a befektetések arányában akár csak megközelítse a korábbi várakozásokat.

Piaci hírek

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.