A forró adatokhoz nem jó, de archiváláshoz kellően olcsó és rugalmas. A Microsoft is megcsinálta azt, amit az Amazon a Glacierrel, a Google pedig a Nearline-nal.

A sor az Amazon kezdte meg a Glacier szolgáltatásával, majd tavaly tavasszal a Google is beszállt a hideg adatok olcsó tárolásába a  Nearline Storage szolgáltatásával. Bő egy évvel később a Microsoft is elindította a saját lassú tárolóját, a Cool Blob Storage-ot. A szolgáltatás még az alap díjszabásban is igazodik a konkurensekéhez: gigabájtonkét 1 centet kell fizetni – mármint az USA-ban, mert keletebbre haladva az árak emelkednek.

Nyugat-Európában például már 15 centet kell fizetni a gigabájt tárolásáért, és ez az egyéb szolgáltatások függvényében 3,75 centig is felmehet. Ugyanakkor például az észak-európai régióba tartozó országok amerikai árakon juthatnak a szolgáltatáshoz.

Van egy nagy előnye

A Cool Blob Storage révén az Azure-t használók rugalmasabban menedzselhetik költségszempontból is a felhőben tárolt adataikat. A forró, napi szinten használt adatokhoz az eddigi tárolószolgáltatást (a Microsoft terminológiájában Hot), míg a hideg, ritkábban használt adatokhoz a Cool Blob Storage-ot lehet használni.

A Microsoft közleménye szerint az új szolgáltatás legnagyobb erénye, hogy API-készlete teljes mértékben kompatibilis a hagyományos Blon tárolókéval, így ezen a szinten nem kell semmit sem módosítani.

Ráadásul a késleltetésben és a teljesítményben sincs eltérés. A legnagyobb különbség a rendelkezésre állás terén mutatkozik meg: az új szolgáltatás csak 99 százalékos rendelkezésre állást nyújt a Hot változat 99,9 százalékosával szemben, és a lassú tárolóra alacsonyabb szintű SLA-t (Service Level Agreement) is vállal a cég.

Az árakat a rendundaciaigény is befolyásolja, valamint további költségekkel kell számolni a műveletekért (10 ezer műveletenként 10 centtől indul az ár), valamint az adat-visszakeresésért (1 cent gigabájtonként) és az adatírás (0,25 cent gigabájtonként). A törlés ingyenes. A havi számlázásnál az átlagos napi tárolást számlázzák. Ha például valaki csak fél hónapig használ 10 gigányi tárhelyet, akkor a havi számlában 5 gigabájt tárolásért kell fizetni.

Cloud & big data

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.