Az orosz kormányzat nem szeretne egyetlen Apple okostelefont sem látni a minisztériumi tisztségviselők kezében.

A Kommerszant tegnapi beszámolója szerint orosz kormányzati körökben kötelezően el kell majd felejteni az almás logóval ellátott mobilok használatát. Az intézkedés egy szélesebb körű kampány részének tekinthető, amelynek célja a kritikus információk "házon belül" tartása azzal, hogy szakítanak a nyugati, elsősorban amerikai technológiával. (Ennek elemei már jóval az ukrajnai konfliktus kirobbanása előtt megmutatkoztak a Microsoft programjainak kipurgálásától kezdve a saját a helyi igényeknek megfelelő táblagépek fejlesztéséig.)

A cikk az iPhone-talanítási projektről egy hónap elején tartott megbeszélésre hivatkozva számol be. Az ott elhangzottak alapján az elnöki adminisztráció tagjainak és több minisztérium munkatársainak is április 1-jéig kell megszabadulniuk a készülékektől. Azok további sorsával kapcsolatban állítólag elhangzott, hogy "dobják a kukába, vagy adják oda a gyerekeknek".

Az iPhone-ok helyett Android-alapú, leginkább kínai vagy orosz operációs rendszeren futó telefonokat ajánlanak a tisztviselők figyelmébe. Utóbbira példa az Aurora OS, amelyet az angolos nevű, de valójában teljesen a Rostelecom tulajdonában lévő Open Mobile Platform fejlesztett az orosz kormányzat és üzleti világ számára.

A jelentések szerint elképzelhető, hogy a tiltást a közeljövőben kiszélesítik különböző régiók és egyéb politikai, kormányzati csoportok tagjaira is. Az is valószínűsíthető, hogy az állam saját költségen állja az érintettek készülékcseréjét.

A témával kapcsolatban a Kreml szóvivője meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott. Dmitrij Peszkov leginkább azt hangsúlyozta, hogy "az okostelefonokat nem szabad hivatalos ügyekben használni". Ebben egyébként a legfelsőbb vezető az élen jár. Vlagyimir Putyin elnök a hírek szerint egyáltalán nem használ telefont, ugyanakkor az internetre alkalmanként "ránéz".

Nincs, de mégis van

Bár az Apple egy sor más nyugati technológiai céggel karöltve az ukrajna ellen indított tavaszi inváziót követően gyorsan felszámolta oroszországi tevékenységét. Ettől függetlenül a helyi független kereskedők a meglévő készleteket továbbra is árulták, sőt az állami áldással gőzerővel működő szürkeimportnak köszönhetően a legújabb generációs telefonokat sem lehetetlen beszerezni.

Piaci hírek

Túltolta az automatizálást, és a bíróságon találta magát a Pizza Hut

Az étteremlánc ellen saját partnere nyújtott be keresetet, azt állítva, hogy már 100 millió dolláros kárt okoztak neki a ráerőltetett, mesterséges intelligenciára épülő folyamatok.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.