Felkészülnek rá, hogy szükség esetén más európai országba vigyék át a kritikus adatokat és folyamatokat, bár egyelőre nincs napirenden a kormányzati rendszerek evakuációja.
Hirdetés
 

Az ukrán kormány felkészül rá, hogy esetleg külföldre kell áthelyeznie adatait és szervereit, ha az orosz megszálló erők mélyebben is benyomulnak az országba – számolt be róla szerda este egy magas rangú ukrán kiberbiztonsági tisztviselőre hivatkozva a Reuters. A hírügynökség az állami kommunikációs és információvédelmi szolgálat vezetőjére hivatkozva azt írja, hogy egyelőre vészhelyzeti tervről van csupán szó, de az ukránok fel akarnak készülni rá, ha az oroszok megpróbálnák lefoglalni a bizalmas kormányzati dokumentumokat.

A riport alapján az "A" terv mindenképpen az IT-infrastruktúra védelme Ukrajnán belül, így a másik országba való átköltöztetés csak "B" vagy "C" terv lenne, amelyhez adott esetben az ukrán törvényhozók által jóváhagyott szabályozási változtatásokra is szükség lesz. A kormányzat a cikk szerint már korábban is telepített ilyen jellegű felszerelést és backup infrastruktúrát Ukrajna olyan területeire, amelyek kívül estek a február 24-én meginduló orosz hadsereg elérésén.

A Politico már a múlt hónapban megírta, hogy a kritikus adatokat fizikailag is elköltöztetik Kijevből, ha a főváros veszélybe kerül, de a külföldre vitel előkészületei ennél is tovább mennek egy lépéssel. Ukrajna állítólag számos országból kapott már ajánlatokat a szóban forgó adatok tárolására, de ezeket a partnereket érthető okokból akkor sem hajlandó megnevezni, ha minden valószínűség szerint az európai helyszíneket részesítik előnyben.

Intő példák és legjobb gyakorlatok

A mihgráció alatt nem egy átfogó kivonulást kell elképzelni, miután a kormányzati szervekneknek eseti alapon kellene eldönteniük, hogy az egyes folyamatokat továbbra is az országon belül működtetik, vagy evakuálják azokat. A háború esetén felmerülhető adatbiztonsági krízisre egyébként a talibán villámgyors előrenyomulása is felhívta a figyelmet Afganisztánban, ahol tavaly augusztusban az új rezsim hozzájutott például a kormánytisztviselők és katonák fizetési listáihoz, és azokat fel is használhatta a belső ellenfelekkel való leszámoláshoz.

Évekkel ezelőtt számoltunk be mi is arról az észtországi kezdeményezésről, amelyik diplomáciai védelem alatt álló külföldi adatközpontok létrehozataláról szólt, hogy azokban a kritikus állami és közigazgatási rendszerek duplikációját futtassák. A legelső ilyen intézmény Luxemburgban állt fel, és a hasonló mentességek miatt digitális nagykövetségnek nevezték el. Feladata azonban nem diplomáciai, hanem adatbiztonsági jellegű, mivel egy jövőbeni krízis esetén kell garantálnia az észt állami és közigazgatási informatika zavartalan működését.

Biztonság

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.