Tavaly decemberben meghirdették, idén januárban négy cég jelentkezett, a NISZ háromtól kért ajánlatot, amire végül ketten ugrottak rá. Finisébe ért a GSM-R projekt.
Hirdetés
 
Az elmúlt évek több sikertelen kísérlete után a NISZ egy tavaly novemberi kormányhatározat értelmében decemberben írt ki közbeszerzési eljárását a GSM-R rendszer első ütemének a megvalósítására mintegy 905 kilométeres hazai vonalszakaszon. A projektre, melynek teljes értéke meghaladhatja a 35 milliárd forintot, négy cég jelezte indulási szándékát. Végül a NISZ három jelentkezőt kért fel ajánlattételre idén márciusban. Közülük ketten éltek is a lehetőségekkel.

Az egyik ajánlattevő a közelmúltban teljes egészében a Nokia kezébe kerülő Nokia Siemens Networks magyar leányvállalata, a másik pedig a Kapsch-MVM OVIT benyújtotta végső ajánlatát. A Nokia Siemens Networks Kft. ajánlata nettó megközelítőleg 15,5 milliárd forint, míg a Kapsch-MVM OVIT ajánlata kicsivel meghaladja a nettó 13,7 milliárdot. Az ajánlatkérőnek maximum 30 nap áll rendelkezésére, hogy kiértékelje a pályázatokat.



Két évnyi munka – komoly kötbérrel A beruházás a Budapest környéki, a Budapest – Székesfehérvár, a Budapest – Győr – Hegyeshalom, a Győr – Celldömölk – Boba – Zalaegerszeg – Bajánsenye, a Budapest – Cegléd – Szolnok – Szajol – Püspökladány, a Szajol – Lökösháza, valamint a  Sopron – Szombathely – Szentgotthárd vonalakat érinti.

A projektet az aláírástól számított két éven belül kell befejezni, a szerződés tervezet  a RailAdvisor szakportál szerint kimondottan magas késedelmi díjakat tartalmaz, az első tíz napra napi 200 ezer eurót, azt követően napi 500 ezer eurót.

A tendernek hosszabb távon lehet egy második szakasza is, a felújítás alatt lévő további vasútvonalakon, beleértve a Püspökladány – Debrecen – Nyíregyháza – Záhony, a Budapest – Miskolc – Nyíregyháza, és a Székesfehérvár – Keszthely szakaszokat.

A GSM-R projekt első fázisának célja, hogy megteremtse a nemzetközi vasúti forgalom átjárhatóságát, valamint növelje a vasúti közlekedés biztonságát és hatékonyságát. Az erről szóló kormányhatározat értelmében a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) hatáskörébe tartozik a tervezésre, a kiépítésre és az implementációra vonatkozó közbeszerzési eljárások lebonyolítása. A rendszerhez szükséges optikai kábelhálózat kiépítésére a NISZ idén májusban tett közzé közbeszerzési felhívást.

Ismét nekifutunk a kommunikációs gigaprojektnek
Négyen pályáznak a 35 milliárdos GSM-R tenderre
Három céggel tárgyal a NISZ a GSM-R tenderről

Negyedikre sem jött össze a Trumpok aranyszínű okostelefonja

A 2025 júniusa óta működő Trump Mobile már sokadszor passzolja a T1 néven hirdetett, 500 dolláros "csúcstelefon" megjelenését, amire azért szorgalmasan gyűjti az előrendeléseket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.