Többek között ez elektronikus ügyintézés bevezetéséről és működéséről is szó lesz az IIR októberi e-közigazgatás témájú konferenciáján.
Idén október 18-19-én rendezi meg az IIR Magyarország az elektronikus közigazgatással foglalkozó konferenciáját. A rendezvény aktualitását a kormányváltással bekövetkezett új stratégiai irányvonalak adják.

Minden, ami e-vel kezdődik A program sarkalatos kérdéskörei között említhető a közigazgatás átszervezése, a feladatok újraosztása, és ennek mentén az új államigazgatási infrastruktúrához kapcsolódó elektronikus ügyintézés, az elektronikus közigazgatás újraszabályozása. A rendezvény alkalmával lehetőség nyílik az elektronikus ügyintézés bevezetése és működése során felmerülő problémák, lehetőségek, megoldások és tapasztalatok megvitatására.

A konferencián szó lesz továbbá a készülő e-közigazgatási keretstratégiáról, a Nemzeti Egységes Kártyarendszerről, az elektronikus fizetés használatának tapasztalatairól, az e-aláírás használatának elterjesztésére irányuló törekvésekről, elektronikus iratkezelés tapasztalatairól, ügykezelésről, valamint az egységes elektronikus közműnyilvántartás létrehozásáról (Digitális Megújulás Cselekvési Terv).

Ezen felül bemutatnak több nyílt forráskódú szoftvert és megoldást, illetve best practice keretében részletesen tájékozódhatnak a résztvevők az e-közigazgatásban hasznosítható, korszerű technológiákról, mint például a mobil adatgyűjtés, cloud computing és a térinformatika.

Milyen problémákkal járhat a közigazgatás átalakítása?
Interneten is lekérhetők a hiteles tulajdoni lapok

Előzetes az előadókból Az előadók közül a teljesség igénye nélkül említhető Csapody Dániel, az NFÜ főosztályvezetője, aki az E-ügyintézés fejlesztését támogató uniós EKOP és ÁROP operatív programokról tájékoztat előadásában, Vetési Iván a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala elnökeként a Nemzeti Egységes Kártyarendszer-t (NEK) ismerteti a résztvevőkkel, Rab Árpád Szörény, az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ kutatási igazgatója a mobil eszközök szerepéről a közigazgatásban és a mobil adatgyűjtésről beszél, míg Kópiás Bence főosztályvezető a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség képviseletében az egyablakos ügyintézési pontok kialakításának tapasztalatairól számol be.

A részletes programról és a regisztráció feltételeiről a szervezők honlapján lehet tájékozódni.

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.