Legalábbis erre jutottak a magyarok válaszaiból egy friss, online vásárlási szokásokat firtató európai felmérésben.

Az már korábban is világos volt, hogy a globális járvány egy területen biztosan fellendülést hozott, és ez az elektronikus kereskedelem. Az Amazonra kitették a "megtelt táblát", de az országos adatok szerint a hazai forgalmat is az egekbe lökte a sok helyhez kötött vásárló.

Egy friss, a Mastercard megbízásából készített kutatásban 15 európai ország összesen 7500 lakosát kérdezték meg májusban arról, hogy alakultak online vásárlási szokásaik a koronavírus miatti korlátozó intézkedések árnyékában. A pénzügyi szolgáltató felméréssel kapcsolatos közleményéből a Magyarországra vonatkozó szűkített adatok is kiderülnek.

Óvatosabb duhajok vagyunk

A válaszok alapján az online vásárlás az elmúlt hónapban meghaladta az összes egyéb költési formát: a magyarok több mint egyharmada (35%) elmondása szerint még soha nem vásárolt annyit online, mint az elmúlt hetekben. Ez azonban így is messze elmarad az európai átlagtól, ami 57 százalékra jött ki. Azaz honfitársaink kicsit óvatosabban költekeztek, mint a kontinensen általában az emberek.

Amellett, hogy Európában 36 százalékkal növekedett az alapvető cikekket online vásárlók száma, a legnépszerűbbek a könyvek (32%), a hajvágó eszközök (19%) és a fitnesz eszközök (13%). A magyarok körében az első helyen a könyveket (23%), a konyhai eszközöket (21%) a hajfestékeket és az informatikai eszközöket (12-12%) találjuk.

A kutatás arra is rámutatott, hogy az online vásárlási szokásaink hűen tükrözik a valós életetben mutatott viselkedésünket: azon vásárlók többsége (Európában 81%, Magyarországon 83%), akik a fizikai üzletekben is a nagyobb kedvezményekre vadásznak, az online térben is órákat töltenek el a legjobb ajánlatok felkutatásával.  Az üzletekben csak nézelődéssel időt töltő európaiak 66 százaléka online is szívesen készít kívánságlistákat, de ezekből általában nem lesz valós vásárlás. Az új online vásárlók fele (51%) továbbra is hű marad azokhoz az üzletekhez, amiket korábban már megszeretett – a magyarok még ennél is hűségesebbek, 65 százalékuk nem cseréli le jól bevált kereskedőjét.

Szinte minden európai (87%) figyel arra, hogy mit és hol vásárol online, a magyarok még óvatosabbak e téren (91%). Az európaiak kétharmada aggódik amiatt, hogy online visszaélés áldozatává válik – itthon ettől valamivel kevésbé tartanak a válaszadók (59%). Az online fizetés biztonsága érdekében az európai megkérdezettek négyötöde (81%) lehetőség szerint ismerős kereskedőknél vásárol, ez az arány a magyaroknál 84%. Európában 80 százalék ellenőrzi a webhelyek vagy vásárlók véleményét (magyar arány 85%), és egyharmaduk (31%) felveszi a kapcsolatot az új vagy ismeretlen kereskedővel a vásárlás előtt – a magyarok 33 százaléka tesz így.

Virtuális élmények mellett adakozunk is

Az európaiak közel egyharmada (30%) a korábbinál több pénzt költ virtuális élményekre: a megkérdezettek közel kétharmada (58 %) streaming szolgáltatáson keresztül néz sorozatokat vagy filmeket, nagyjából negyedük vesz részt online edzéseken, és hozzávetőleg ugyanennyien látogatnak meg virtuálisan múzeumokat és más érdekes helyszíneket. A hazai adatok némileg eltérően alakultak, de nagyjából együtt mozognak a nagy átlaggal. Itthon streaming szolgáltatást a megkérdezettek 40 százaléka használ, a fitnesz edzések (20%) és az online múzeumlátogatás (15%) mellett nagyon népszerűek a stand-up előadások (30%) és az online koncertek (35%) is.

Az emberek Európa szerte az otthonukban töltött plusz időt új, online készségek elsajátítására is használják: szinte minden ötödik válaszadó (37%) kezdett el online bankolni, több mint 28% próbálja elsajátítani az online egészségkezelést és gyógyszer rendelést, egyharmaduk (31%) pedig főzni tanul online, oktató segítségével. A magyar válaszadók 39 százaléka bankol most először online, 25 százalék ismerkedik a főzés rejtelmeivel, a harmadik legnépszerűbb új online tevékenység pedig a tanulás: minden ötödik válaszadó keres ilyen lehetőséget magának vagy családtagjainak. Minden tizedik európai tanul kódolást, ami itthon is ugyanilyen népszerű tevékenység.

A kutatás szerint a mostani vészterhes időkben szívesebben is adakozunk: az európaiak több mint negyede (28%) adakozott valamilyen segélyszervezetnek online, 14 százalék most tett ilyet először. A magyarok nem csak az általános költekezésben, de az adakozásban is visszafogottabbak: itthon a megkérdezettek 18 százaléka tett így, 7 százalék pedig első alkalommal élt az online támogatás lehetőségével.

Piaci hírek

Hadat üzent az adatporszívózó MI-fejlesztőknek a Cloudflare

A cég alapból kitiltja ügyfelei oldaláról a minél több internetes információt felszippantani akaró MI-botokat. A tartalomgyártó weboldalak üzemeltetői pedig egy új szolgáltatásnak köszönhetően "belépő díjat" szedhetnek a webet pásztázó robotoktól.
 
Hirdetés

Így újult meg Magyarország leggyorsabb mobilhálózata

Közel 100 milliárd forintos beruházással, a rádiós és maghálózat teljes modernizációjával zárult le a Yettel történetének egyik legnagyobb műszaki fejlesztése.

A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.