Az UCL (University College London) szakembereiből álló csoport számítógépes algoritmus segítségével igyekszik pontosítani a prosztatarák megállapítására jelenleg használt orvosi gyakorlaton. Ez már csak azért is üdvözítő lenne, mivel amellett, hogy ez a megbetegedés meglehetősen gyakori, egyike azon rákfajtáknak, amelyeket jó százalékkal tudunk gyógyítani, amennyiben időben sikerül felfedezni a betegséget.

A Prostate Cancer UK jótékonysági szervezet szerint az Egyesült Királyságban minden nyolcadik férfi érintetté válik élete során. Az országban évente közel 50 ezer férfinél diagnosztizálnak prosztatarákot, több mint 11 500-an pedig ebbe a betegségbe halnak bele.

A szűrés során a vérmintában kimutatható prosztata-specifikus antigént (PSA) keresik az orvosok. A prosztata sejtjei által termelt fehérje emelkedett szintje rosszindulatú elváltozásra utalhat. Ilyenkor a pácienst biopsziás vizsgálatnak vetik alá, amiből egyértelműen kiderül, hogy rákos megbetegedésről van-e szó. A PSA-tesztek azonban messze vannak a tökéletestől, és hajlamosak hamis pozitív értékeket jelezni, ami nem kívánt és szükségtelen biopsziát eredményez.

Kockázatok és mellékhatások

Alternatív megoldásként a PSA mellett egy másik biomarkerre is lehet szűrni. Bár a hK2-nek nevezett marker sokkal gyengébb, a pluszinformáció javítaani tud a PSA-vizsgálat pontosságán. Az UCL berkein belül folyó kutatási projektben ezt az összetettebb megközelítést egy olyan algoritmussal párosították, amely a páciens életkorát is figyelembe veszi annak érdekében, hogy a lehető legpontosabban határozza meg a prosztatarák kialakulásának kockázatát.

A munka alapját egy több mint 21 ezer fős vérmintabázis adta, amelyből a kutatók a prosztatarákban elhunyt, illetve egészséges férfiak eredményeit vetették össze egymással, kiegészítve az elemzést az életkorra vonatkozó adatokkal. Az ezekből szerzett tapasztalatokkal felvértezett szoftver képes automatikusan megbecsülni a prosztatarák kialakulásának kockázatát az egyén életkorából, valamint a PSA- és hK2-szintekből.

A módszerrel az 55 éves és idősebb korosztályban 90 százalékos valószínűséggel lehet felismerni a betegséget, a fals pozitív eredmények aránya pedig 1,2 százalék. A PSA-teszt önmagában 86 százalékos pontosságú, de emellett két százalék a tévesen pozitívnak minősített esetek aránya. A tudósok szerint, amennyiben az algoritmus esetében is megelégszünk 86 százalékos pontossággal, úgy a szoftveres módszernél 0,5 százalékra mérsékelhető a fals pozitív tesztek előfordulási gyakorisága. Azaz ugyanolyan hatékonyság mellett a téves diagnózisok háromnegyedétől meg lehet szabadulni. Ez pedig mind az egészségügyi ellátórendszernek, mind az érintett pácienseknek nagy könnyebbség lenne.

A széles körű bevezetéshez azonban még további teszekre, több alany bevonására van szükség. Csak ezt követően lehet majd bizonyosan kijelenteni, hogy az eljárás valós klinikai körülmények között is megállja a helyét.