Az Qihoo mást alapbeállítású terméket adott a AV-Comparatives, az AV-TEST és a Virus Bulletin tesztjeire, és más alapbeállításút a vásárlóinak. Kizárták a tesztekből.

Kizárták tesztjeikből a legnagyobb európai laboratóriumok – az AV-Comparatives, az AV-TEST és a Virus Bulletin – a kínai vírusvédelmi céget, a Qihoo-t. A döntésükről még közös közleményt is kiadtak. A Qihoo ugyanis olyan szoftvert adott be tesztelésre, ami hatékonyabban működött, mint a szoftvert végfelhasználóknak eladott változata – legalábbis alapbeállításban.
Ráadásként a laborok visszavonták eddigi eredményeiket is. Pedig a Qihoo 360 az elmúlt években rendkívül jó eredményeket ért el a víruslaborok tesztjein.

Bár ott volt, mégsem jutott mindenkinek két motor

A kínai víruskeresőben két független keresőmotor van: a független Bitdefender, aminek rendkívül jó a szignatúramotorja, valamint a Qihoo saját fejlesztésű motorja. A tesztekre úgy adta be a cég a Qihoo 360-at, hogy abban a Bitdefender motor be volt kapcsolva. A végfelhasználók azonban úgy kapták a szofvert, hogy abban csak a Qihoo saját motorja volt bekapcsolva, a Bitdefender motorját a felhasználónak kellett aktiválnia.

A tesztlaborok szerint azonban ezzel lényegében férevezették a felhasználókat, hiszen a tesztekben mutatott rendkívül jó védelmi teljesítménynek semmi köze sem volt a valósághoz. Ha a felhasználó nem volt elég figyelmes, az Qihoo 360-nal védtelen maradt a fenyegetésekkel szemben.

A Qihoo hivatalos blogjában azzal magyarázta a döntését, hogy a Bitdefender motor kikapcsolásával csak  kínai felhasználóknak akartak segíteni. Kínában ugyanis a többség általában gyenge teljesítményű gépet használ.

Ez túl egyszerű magyarázat?

Van azonban más magyarázat is, ami a napjainkabn is tapasztalható kiberháborús események tükrében akár igazak is lehetnek.

Mint arra a szintén vírusirtó fronton dolgozó G Data felhívta a figyelmet, az Qihoo nyitott az amerikai és az európai piacok felé, elkészítette vírusirtója angol verzióját, aminek ráadásul van ingyenes változata is. Ezekre azonban ugyanúgy igaz, hogy alapból csak a saját motort használják, mint a kínai változatra. Így a gyanútlan amerikai vagy európai felhasználó egy olyan vírusvédelemhez jut, ami „kizárólag azokat a kártevőket ismeri fel, melyeket a Qihoo fel szeretne ismertetni” – fogalmaz a G Data közleménye.

A problémának persze van más vetülete is. Kétségtelen, hogy a kínai cégek benyomulása az európai és amerikia piacokra, számtalan veszélyt hordoz, amivel foglalkozni kell. Nem véletlen, hogy a Huawei 2013 végén fel kellett adja az amerikai piacot, ahogy az sem, hogy milyen hosszasan vizsgálták az amerikai kormányzati szervek az IBM-Lenovo szerverkontraktust.

Ám azt is figyelembe kell venni, hogy a Qihoo egy igencsak prosperáló cég. 2014-ben közel 1,4 milliárd dolláros bevétel mellett 220 millió dollár nyereséget tudott elérni. Egy ilyen cég belépése az európai piacra elég nagy nyomása alá helyezné a piacvezető gyártókat, de még inkább a feltörekvő cégeket. Ha még emlékszünk, a Huawei és a ZTE európai pozícióit sem feltétlenül csak a biztonság miatt vizsgálta az Európai Unió, hanem volt abban jó adag piacvédelmi szándék is.

Más gyártó is bukhat

Az AV-Comparatives Facebook oldalán egyébként a közelmúltban megjelent egy infó arról, hogy a labor a Qihoo példáján okulva átfogó vizsgálatba kezdett. És láss csodát, más céget is talált, amely a kínaiak módszerét alkalmazta, azaz amely másképpen működő szoftvert adott a laboratóriumoknak tesztelésre, mint amit a végfelhasználók kaptak. Egyelőre az AV-Comparatives nem nevezte meg, hogy melyik cégről van szó.

A jelenség amúgy nem új. Korábban a szintén kínai iOBit-et is hasonlóval vádolták. Az iOBit-tel szembeni fellépés odáig ment, hogy G Data védelme például riasztást ad a telepítőcsomagra is, mert az telepítéskor a háttérben kéretlen szoftvereket rak fel a számítógépre.

Biztonság

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.