Igencsak pikáns történetre derült fény az Egyesült Államok igazságügyi minisztérium által múlt héten közzétett sajtóközleményből. A bírósági dokumentumok szerint a korábban hivatásos ransomware-tárgyalóként dolgozó Angelo Martino bevallotta, hogy kibertámadások végrehajtóival összejátszva rövidítette meg több olyan szervezetet, amelyek pont azért bérelték fel, hogy érdekeik szerint képviselje őket.
Sajátságos tárgyalási technika
A most 41 éves elkövető 2023-ban egy kiberbiztonsági cég munkatársaként nyújtott szakértői támogatást a BlackCat zsarolóvírus által meghekkelt cégeknek (a hírhedt ransomware egyik legnagyobb áldozata a Western Digital volt). A feladata elméletileg az lett volna, hogy az informatikai rendszerükből kizárt ügyfelek számára a lehető legjobb alkut kösse a támadókkal. Martino azonban inkább utóbbiakkal szűrte össze a levet, és saját bevallása szerint legalább 5 alkalommal bizalmas vállalati adatok (például érvényben lévő kiberbiztosítási limitek) átjátszásával maximalizálta az elkövetők profitját. Cserébe pedig a hekkerek pénzt osztottak vissza a tárgyalóként fellépő vádlottnak.
És ez még nem a sztori vége. Martino azt is beismerte, hogy két – ugyancsak a kiberbiztonsági területen dolgozó társával – maga is aktívan szervezett zsarolóvírusos támadást több egyesült államokbeli célpont ellen. Egy esetben 1,2 millió dollár értékű váltságdíjat szereztek, a bitcoinban kifizetett pénzt pedig három felé osztották, és különböző módokon igyekeztek tisztára mosni.
Ennél azonban lényegesen több pénz üthette a fővádlott markát, hiszen a hatóságok összesen 10 millió dollár értékben foglaltak le vagyontárgyakat. Ezek között a kriptovaluta-tárcák mellett volt több jármű és egy luxus kivitelű halászhajó is.
Martino a beismeréssel és a hatóságokkal való együttműködéssel jelentősen csökkentette a rá váró büntetési tételt, ami így már legfeljebb "mindössze" 40 börtönben töltött év lehet.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?