Bár a Microsoft tudna róla mesélni, hogy mi lett a vége a Copilot erőltetett nyomulásának, nemsokára a Meta Muse Spark nevű MI-modellje is ott fog duruzsolni a vállalat minden jelentős online szolgáltatása mögött.

A Meta szerdán mutatta be legújabb mesterségesintelligencia-modelljét, ami az első ilyen megjelenés lesz azóta, hogy a társaságot irányító Mark Zuckerberg őrült pénzekért összevásárolt egy szupercsapatot a Meta versenyképességének javítására az egyre élesebb iparági versenyben. A Muse Spark néven hivatkozott modellt így már a Meta Superintelligence Labs fejlesztette ki, amelyet Alexandr Wang, a Scale AI társalapítója irányít, miután a Meta tavaly nyáron egy több mint 14 milliárd dolláros acqui-hiring befektetéssel szállt be az MI-adatcímkézésben utazó startup cégbe.

Ahogy tavaly novemberben mi is beszámoltunk róla, a Metánál ezt megelőzően nagy hangsúlyt fektettek a kutatásra és a nyílt forrású modellekre, de Zuckerberg újabban már a kereskedelmi szempontból versenyképes MI-fejlesztésekre összpontosít, és elképesztő összegeket fordít az OpenAI vagy a Google üldözésére. Az irányváltásra jellemző, hogy távozott a cégtől Yann LeCun, a Meta MI-kutatásainak egyik vezető tudósa is, aki elvileg önállóan dolgozott saját részlegénél, de állítólag így is kénytelen lett (volna) 65 éves elismert szakemberként a 28 éves Wangnak jelenteni.

A vállalaton belül eddig Avacodo néven futó új modell működteti a Meta AI alkalmazást és a vonatkozó weboldalakat, emellett hamarosan megjelenik a WhatsApp, az Instagram, a Facebook, a Messenger, sőt az okosszemüvegek metás alkalmazásai mögött is. A társaság ehhez hozzátette, hogy ennél nagyobb modellek is fejlesztés alatt állnak, így a most bemutatott kiadás kicsi és gyors kialakítású, bár ennek ellenére is "képes rá, hogy összetett kérdésekre adjon indokolt választ" a különböző tudományterületeken, a matematikában és az egészségügyben is.

Valamit muszáj volt letenni az asztalra

A Meta közlése szerint a Muse Spark olyan "erős alap", amelyre építve már javában dolgoznak a következő generáción is a vállalat tavaly kiadott és sok tekintetben csalódást keltő Llama 4 modell megjelenése után. A beszámolók erről szólva kiemelik, hogy a cég egyre nagyobb összegeket fektet be versenyképességének megőrzésére (vagy újbóli kialakítására) a mesterséges intelligencia folyamatosan változó piacán, a Meta Superintelligence Labs pedig Zuckerberg saját értelmezésének megvalósításán dolgozik a mesterséges általános intelligenciát (AGI) illetően is.

A jelenlegi felállásban a Google pozíciója tűnik a leginkább meggyőzőnek, miután novemberben állva hagyta riválisait, és a tesztek során már több mutatóban is lekörözte például az OpenAI aktuálisan legfejlettebb GPT-5.1 modelljét, amelyhez nagy sietve ki is jöttek a véleményes frissítésekkel. A Reuters beszámolója szerint a független tesztek egyelőre azt mutatják, hogy a Muse Spark bizonyos területeken simán felveszi a versenyt a vezető iparági konkurenciával, de egyes tárgykörökben, így a siker szempontjából meghatározó kódolásban és az érvelésben, egyelőre van még hova felzárkóznia.

További részletek a Meta közleményében »

a kép forrása: ai.meta.com

 

Piaci hírek

A memóriahiány ellenére, sőt éppen azért nőtt a PC-piac

Szerény, de szemmel látható növekedést produkáltak év elején a személyi számítógépes szállítások. A rendkívül összetett piaci helyzetben a több lehetőséggel rendelkező gyártók sokat nyerhetnek a riválisok kárára.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.