Évtizedes mélypontra eshet idén az okostelefon-értékesítés az IDC Worldwide Quarterly Mobile Phone Trackerének új kiadása szerint. Idén mindössze 1,1 milliárd okostelefon fognak eladni világszerte, ami 12,9 százalékkal kevesebb, mint ahány készülék tavaly talált gazdára. A tavaly novemberi előrejelzéshez képest a piackutató elemzői meredek csökkenést látnak, amelynek elsődleges okaként a memóriahiányt jelölték meg.
Az IDC Worldwide Client Devices alelnöke, Francisco Jeronimo szerint a memóriahiány cunamiszerű sokkot okoz a digitális eszközök piacán, amelynek hatását még a szórakoztatóelektronikai ipar is meg fogja érezni. Ami az okostelefonokat illeti, ott az alelnök szerint elsősorban az olcsóbb androidos készülékek gyártói szenvedik meg a zavarokat. A gyorsan dráguló alkatrészek jelentősen lefaragják a haszonkulcsukat, így többségük kénytelen lesz áthárítani a költségeket a végfelhasználókra. Ezen főleg az Apple és a Samsung nyerhet: az alelnök szerint nekik kedvez a versenyhelyzet szűkülése, akár növelhetik is piaci részesedésüket.
Az IDC szerint a memóriaválságnak mélyreható következményei lesznek: a piac átstrukturálódik, megváltozik a szállítói környezet és a termékmix. Ezzel párhuzamosan lezajlik majd egy konszolidációs folyamat: a kisebb szereplők kilépnek az okostelefon-piacról, az alsó kategóriás telefonok gyártói pedig pedig piacot vesztenek részben a kínálati korlátaik, részben a relatív magasabb áraik miatt.
Kevesebbet drágábbért
A vevők leginkább abból érzékelik majd a változásokat, hogy jelentősen drágábban jutnak telefonhoz. Az IDC szerint az átlagos eladási ár várhatóan 14 százalékkal emelkedik idén, így eléri az 523 dollárt, ami új rekord.
És ez valószínűleg így is marad. A kutatócég szerint 2027 közepére stabilizálódnak ugyan a memóriaárak, de az nem valószínű, hogy visszatérnek a korábbi szintre. Emiatt a 100 dollár alatti telefonok (kb. 171 millió eszköz) gyártása véglegesen gazdaságtalanná válik, azaz várhatóan ezek az eszközök kivezetődnek a piacról.

Ebből következően az IDC azokon a piacok várja a legnagyobb visszaesést, ahol magas az olcsó okostelefonok koncentrációja. A Közel-Keleten és Afrikában közel 21 százalékos, míg Kínában és az ázsiai-csendes-óceáni térségben (Japán nélkül) – azaz a világ két legnagyobb piacán – 11 és 13 százalékos csökkenést prognosztizálnak a cég elemzői. A helyzet 2027 közepére stabilizálódhat, így jövőre már akár szerény, 2 százalékos bővülés is elképzelhető.
A memóriapiaci zavaroknak széles körben érzékelhető a hatása. Legutóbb például a HP Inc. pénzügyi jelentésében kapott főszerepet. Mint azt a Bitport is megírta, az eszközgyártónál átlagban már 35 százalékra rúg a memória részesedése a teljes anyagköltségből. Az előző negyedévben ugyanez az arány még csak 15-18 százalék körül mozgott.
Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?
A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér